Ez nem árulás. Ez forradalom

2015. június 03. 11:50

Ez nem árulás. Ez forradalom. Nem eldobom a zászlót, hanem kitűzöm a Bastille egyik bástyájára. Nem hagyok cserben senkit, legfeljebb a komformizmust meg a sznobizmust.

2015. június 03. 11:50
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

Amikor Björk megrendelte az első videóját Michel Gondrytól, a videóklip egy kifejezetten alja műfaj volt. Ma is az, de legalább kiderült, hogy ezt is lehet nívósan csinálni. Amikor az HBO 1999-ben belevágott a Maffiózók gyártásába, a sorozat egy kifejezetten alja műfaj volt. Azóta sokszorosan kiderült, hogy vannak jó sorozatok.

Amikor elvállaltam a Connectedben való részvételt, bennem is berzenkedett a romkocsmák által szocializált Alterpuzsér, aki csípőből küldött el minden mocskos realityt a picsába, éppúgy, mint a választékos ízlésű Kultúrpuzsér, aki nagyon komolyan vallotta, és vallja a mai napig, hogy nem a személye a fontos, hanem a tényleges közlés és a krittikai attitűd. Nos, az Alter- és a Kultúrpuzsér egyaránt köszöni, jól van, és továbbra is azt vallja, hogy a kereskedelmi televízió valamint a bulvár lassan ölő méreg.

Alighanem ezért fáj, amikor a hozzám hasonlók tele pofával bulvároznak meg árulóznak engem. De bármennyire értem, hogy milyen fontos az ellenszegülés annak a tömegkultúrának, ami tömeget gyárt kultúra helyett, akkor is kénytelen vagyok azt mondani nektek, hogy basszátok meg a kurva anyátokat! Ez nem árulás. Ez forradalom. Nem eldobom a zászlót, hanem kitűzöm a Bastille egyik bástyájára. Nem hagyok cserben senkit, legfeljebb a komformizmust meg a sznobizmust.

Tudtátok-e, parasztok, hogy a Keresztapa egy kibaszott szar film, hiszen műsorra tűzte az RTL Klub! Azt mondjátok, hogy bulvár a magánéletemről meg az intimitásomról beszélni? Lassan írom, hogy folyékonyan olvassátok: basszátok meg a kurva anyátokat! Ha az intimitás bulvár, akkor a költészet kilencvenöt százaléka meg a szépirodalom hatvanöt százaléka bulvár. Amikor Márai vagy Thomas Mann naplóját lapozzátok, hanyatt estek és orgazmust színleltek, de amint az én videónaplómat nézitek - vagy büszkén nem nézitek -, máris indul a mocskolás meg a gyalázás. Képmutató gyökerek vagytok. Ha Eminem verseskötetben adná ki a szövegeit, ott állnátok a könyvesbolt előtt, ha viszont felmondja ugyanazokat egy zenei alapra, az már nem művészet? Nem a faszt! Ha Petőfi vagy Ady ma élne, mindkettő mc lenne, ahogy Márai és Thomas Mann is habozás nélkül használná azokat a platformokat, amiket a technológia megnyitott. Ahogy ők nem hagyták abba az írást az első hitvány ponyva megjelenése után, úgy én se mondok le a videónaplózásról, csak mert a realityt momentán VV Aurélió péniszpörgetése fémjelzi. Ahogy nem hagyok fel a publicisztikák írásával sem, csak mert a műfajt Tóta W. és Bayer polgárháborús propagandává züllesztette.

Valljátok be, hogy nektek mártírok kellenek, akikben egy darabig hihettek, és akikben végül csalódhattok. Minden hősötök bukása, kudarca és csődje a ti lusta, komformista semmittevéseteket igazolja. Ha másnak nem sikerült, máris jogos, hogy ti soha meg sem próbáltátok. Ott ültök az elefántcsonttornyaitokban, egymás vállát veregetitek, és sírtok-rítok, hogy a zseniteket nem becsüli a világ. Én leszarom a komfortzónát. Elég a defenzívából! A bulvár azt hazudja, hogy a reggelire zabált kukoricapehely, az éjszaka felszedett nő meg az egzotikus helyen készült fotó az intimitás. Én azt akarom megmutatni, hogyan lehet ennél mélyebben élni és megélni. Azt akarom megmutatni, hogy az intimitás félelemek, szorongások, vágyak, komplexusok, és mindezek feloldódásának kavalkádja. Ez igenis közérdek, ez igenis küldetés, ez igenis forradalom egy Blikk és Facebook pusztította világban.

Persze simán lehet, hogy szar lesz. Gyenge és érdektelen. De hiszem, hogy akkor sem a koncepció lesz a hibás, hanem én, aki túl sokra vállalkoztam. Nem vagyok színész, nincs évtizedes képernyős gyakorlatom, nem vagyok operatőr, és ezekről a témákról még soha nem beszéltem ekkora tömeg előtt. A stand-up comedy előadásom is csak lassan áll össze, minden alkalommal előfordultak kínos bakik meg kellemetlen közjátékok. Őszre profi lesz. Ez a videónapló talán sosem lesz az. De legalább megpróbáltam. Ti meg basszátok meg a kurva anyátokat!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. január 26. 18:56
"Nem eldobom a zászlót, hanem kitűzöm a Bastille egyik bástyájára. " Legalább olyan "hőstett", mint a Bastille elfoglalása volt. Állítólag 3 fő raboskodott benne, de szimbólumnak jó volt.
MOPO3OB
2015. július 21. 12:55
A Twin Peaks valamikor a 80-as évek végén készült és már az egy remek sorozat volt. Nem kellett 1999-ig várni erre. Puzsér úr önjelölt filmszagértő még ezt sem tudja?! Ciki.
OHM
2015. június 23. 09:30
ez egy idióta korcs-keverék, ideggyenge embernekhitvány majomparádé. rakásfos.
tas0125
2015. június 23. 09:30
Igazad van, Robi valamit félre értett, nem először! De, rájöhetne már, ez az egyén, mint P. Robi egy éktelen, féktelen SZNOB, még akkor is, ha százszor-ezerszer bele káromkodik az éjszakába. A kutyák meg visítanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!