Egyenes beszéd

2015. június 06. 10:29

Lebukott a jászberényi polgármester, s most mindenki szörnyülködik, hogy ekkora arcátlanságot még nem látott a világ. Holott ha úgy vesszük, ő legalább egyenes ember.

2015. június 06. 10:29
NOL

Lebukott a jászberényi polgármester, s most mindenki szörnyülködik, hogy ekkora arcátlanságot még nem látott a világ. Holott ha úgy vesszük, ő legalább egyenes ember. Nem dolgozott ki bonyolult technikákat, nem hazudozott összevissza, hanem elindult egy általa kiírt lakásbérleti pályázaton, s meg is nyerte. Lakás kellett neki, hát szerzett magának. Azt sajnos nem tudni, hogy »a humánerőforrás bizottság« ülésén hány szavazattal előzte meg a másik pályázót, egy háromgyermekes egészségügyi dolgozót és helybéli élettársát, ám ez már a lényegen nem változtat.

Azt írtuk fentebb, hogy egyenes ember. Értjük ezen, hogy nem sokat lacafacázott, mondhatta volna, hogy elvált, s most nincs lakása, az pedig kikezdi az idegrendszerét, miáltal majd nem tudja rendesen vezetni a várost, közérdek tehát, hogy ő legyen a győztes. Nincs ebben semmi eget rengető. Mint ismeretes, a paralimpiai bizottság is azzal az indokkal adott hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást Gömöri elnöknek, hogy rendezni tudja devizaadósságát.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Tudniillik ha valakinek devizaadóssága van, attól tényleg nagyon ideges bír lenni, zaklatott idegállapotban pedig nem tud pénzt szerezni a paralimpikonoknak, akik egyébiránt éheznek, ergo ha Gömöri elnök nem kapja meg a pénzt, ideges marad, amitől használhatatlanná válik, a paralimpikonok pedig éhen halnak. Vagy vegyük L. Simon államtitkárt. Neki családi panziója és borászata van a Velencei-tó térségében, Gárdony közelében. Ez az ember képes volt hosszú cikket írni a régió lapjába azt bizonygatván, miért országos érdek az ő panzióját és borászatát is érintő mellékutat felújítani csaknem 800 millió forintért.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. június 07. 21:47
"Egyenes beszéd" Az nem egy átévés agymosoda címe?!?..Igaz, te sem állsz messze az ilyesmitől...
Válasz erre
2
0
balbako_
2015. június 07. 07:34
Delirium tremens.....
Válasz erre
2
2
Peter8811
2015. június 07. 06:19
Egyenes beszéd meg görbe, görbe. Guszti a bolsi bácsi körbe körbe.
Válasz erre
3
3
Szúnyog
2015. június 06. 23:54
Guszti! Még mindig Óbudán tintázol?
Válasz erre
6
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!