Visszaszámlálás (2.)

„Anglia, tizenöt évvel az alapító hat ország után, 1973-ban lett tagja az Európai Uniónak. A megkérdezett lakosság akkor igennel szavazott a belépésre, amit két évvel később megerősített egy referendum. London 1992-ben írta alá a maastrichti szerződést – a ratifikálás épphogy csak átcsúszott a parlamentben. Amikor kiderült, hogy Dánia lakossága utólag elutasította a csatlakozást, új erőre kapott a britek bánata: a kormány nem akart népszavazást rendezni a döntésről sem az aláírása előtt, sem azt követően, holott a közvélemény-kutatók kétharmados részvételi szándékot mértek az országban. A maastrichti és schengeni egyezmények azóta olyan mértékben kiterjesztették az Európai Unió döntési jogkörét, hogy az angolok már a kilépés vagy a bennmaradás kérdésében készülnek megkérdezni a lakosságot. Ugyanez a »szabadságvírus« könnyen megfertőzheti a többi tagországot is; a régieket azért, mert a mostani unió működése köszönő viszonyban sincs az egykoriéval, az újabbakkal pedig a felvételük fejében aláírattak egy sor olyan közösségi jogszabályt és kötelezettséget, amit jelenleg már nem lehet teljesíteni.

Legjobb példa erre az Európát kívülről elárasztó legújabb kori népvándorlás. Nem csak lassú víz mos partot – az évtizedek óta ideérkező migránsok szinte »észrevétlenül« történt sokasodása és elképesztő mértékű helyfoglalása megdöbbenést váltott ki az egész kontinensen. A jómódú nyugati és északi célországok sokáig élvezték az olcsó munkaerőből származó extraprofit gyönyörűségét, szemet hunyva az illegális bevándorlás, a természetes szaporulat, az etnikai, társadalmi és vallási elkülönülés, a bűnözés egyre láthatóbb expanziója fölött. A honos és külföldi polgárok, turisták nagy ívben elkerülték a nyomornegyedeket és veszélyes zónákat. A betelepülők és továbbutazók egy része eleve bűnöző, vagy a kényszerű, megváltozott körülmények miatt válik bűnelkövetővé; a nyomorult vándorokat útnak indító és kizsebelő, maffiaszerű vállalkozások emberei mind börtönbe való gazfickók.

Egyes országok – a leginkább érintettek közül – maguk vették kézbe a határvédelmüket a már elviselhetetlen mértékű beözönléssel szemben (az elmesorvadásban szenvedő brüsszelita politikusok és szakértőik helyett). Spanyolország szögesdrót kerítéssel zárta körbe hozzá tartozó észak-afrikai területeit – Tetuan és Tangier enklávékat – Marokkó felé. A franciák, olaszok, görögök és máltaiak szintén a maguk kényszerű urai: a szigeteik és a tengerpartjuk őrzésével igyekeznek távol tartani az afrikai migránsokat. Nagy a NATO-légierő felelőssége a líbiai belháborúba 2011 nyarán történt beavatkozásért, miután Kadhafi elnök tudatta – a tripoli magyar nagykövet útján – az unió vezetésével, hogy bukása esetén milliós nagyságrendű afrikai migrációs hullám árasztja el Európát. Ez történik most a tévéhíradót nézők szeme láttára – nap mint nap. Okkal feltehető a kérdés is: kinek állt érdekében a helyzet destabilizálása?”