„A magyar liberális baloldal végiggondolatlan politikai paneljei közt a legidegesítőbb volt az, amikor számon kérték a keresztény egyházakon, hogy egy szekuláris államban, az állam és az egyház szétválasztását követően is »politizálnak«. Mintha a tanításnak, az Igének tényleg semmi mondandója nem volna arról, ami körülöttünk történik.
Akik ezt hajtogatták, bizonyára elégedetlenek Róma püspökével, Ferenc pápával is, aki – erősen leegyszerűsítve a dolgot – nem a konstantini fordulat, nem a Trón és az Oltár Szövetségének jegyében, hanem az evangéliumi radikalizmus szellemében politizál hatalmas lendülettel, még ha a konkrét világpolitikai gesztusaitól, amelyekkel szintén nem fukarkodik, el is tekintünk. Elutasítja a »teodícea« hagyományát, amely Isten üdvtervébe illesztené, és ezzel jóvá is hagyná az emberi szenvedést: mindig azt feleli, ha ezzel szembesítik, hogy az ártatlanok temérdek szenvedésére nem lehet »jámbor« vallásos választ adni, hogy mindez az égre kiált. (...)
De ebből is sejthető, hogy nincs senki, jóformán egyetlen politikai szereplő sem Magyarországon, aki akár csak megközelítené a római katolikus egyház fejét, ezt a hatalmas és tekintélyes embert politikai radikalitás tekintetében. A magyar egyház szót fogadott: nem politizál. Nincs egyelőre álláspontja sem a katolikusoknak, sem a reformátusoknak bevándorlásügyben, és a kormány – némileg módosítva – át is vette a régi ballib klisét: tudjuk jól, ők is azt gondolják, hogy a civil és társadalmi szervezetek foglalkozzanak kertépítéssel vagy szervezzenek tűzoltózenekart, de a »politikába« ne avatkozzanak, az a kormány dolga.
Ferenc állítólag tervezett, egyházon belüli reformjairól nincs sem módja, sem joga véleményt mondani a hozzám hasonló kívülállóknak. Viszont az, hogy »politizál«, lelkesítő. Szabad és érdemes politizálni. Hajrá!”