Felhatalmazás

2015. május 19. 07:22

Amikor már az utolsó híve is elfordul tőle és amikor már az utolsó uniós tagállamnak is elege lesz belőle, még akkor is csak arra hivatkozik majd: hiszen neki felhatalmazása volt.

2015. május 19. 07:22
Sebes György
Sebes György
Népszava

„Amikor már az utolsó híve is elfordul tőle és amikor már az utolsó uniós tagállamnak is elege lesz belőle, még akkor is csak arra hivatkozik majd: hiszen neki felhatalmazása volt. Itt persze még nem tartunk. Hiába fogadják tüntetők - például Debrecenben -, hála a kitűnő szervezésnek, még azok vannak többségben, akik éltetik. És bár az Európai Parlament újra kénytelen volt napirendre tűzni Magyarországot, azért még sok barát van ott is, de ami a legfontosabb: jönnek az európai pénzek.

Tavaly, amikor másodszor is kétharmaddal győzött - köszönhetően az átalakított, s továbbra is nekik kedvező választási szisztémának - Orbán Viktor leszögezte, hogy népe felhatalmazta a folytatásra. Nem is kellett neki előre megmondania, hogy mit akar folytatni, hívei - és ellenfelei is - tudták, mire számítsanak. Azóta megannyi időközi választás, demonstráció és elégedetlenség jelezhette, hogy azért még sincs minden rendben, egy valami azonban nem változott: a felhatalmazás. Ez mindenre magyarázat, talán legfőképpen saját magának. Nincs baj, hiszen él a felhatalmazás. Hivatkozni legalábbis lehet rá.

És akkor miért ne viselkedne úgy, mint egy diktátor, ha nem is az, vagy egy autokrata vezető, ha nem ismeri is el, hogy az. Miért ne gondolná, hogy tegyenek ellene, ha tudnak, hiszen tisztában van vele, hogy úgysem tudnak. Akinek felhatalmazása van, annak mindene van. Hosszú ideje erre épül a politikája.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
justiceforhungary
2015. május 19. 14:09
Mit keresnek ezek a sebesfélék a Magyar Hazában ?
Alarik
2015. május 19. 11:49
Újabb levél bolsevik Fóbiafalva dicső napilapjában. Mindig szép, mikor ez a szennylap diktátorozik. Olyan igazán hiteles. Balfasz, a felhatalmazás akkor szűnik meg, majd ha legyőzik a kormányt, miniszterelnököt egy országos választáson. Amely választás-mindenféle ellenkező vágy ellenére-2018-ban esedékes.
Box Hill
2015. május 19. 10:51
"Tavaly, amikor másodszor is kétharmaddal győzött - köszönhetően az átalakított, s továbbra is nekik kedvező választási szisztémának " Aha! Szóval az előző szisztéma, ciklusokon keresztül, a ballib természetellenes szövetségnek kedvezett. Más eset ugyanis nem lehetséges.
pollip
2015. május 19. 09:55
Az ep nem magától foglalkozik velünk ma, hanem a ballib kérésére-nyomására. Ezt furcsállom, láthatólag nem tanultak az előző két esetből. Abból lehet majd következtetéseket levonni, hány ep képviselő érzi fontosnak, hogy jelenlétével támogassa a magyar ballibeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!