A csend bűne

2015. május 22. 10:04

Van például keresztény felekezet, mely akkor is pártolta a halálbüntetést, amikor ez e világi érdekeit semmiképp sem szolgálta. Ahogy lehet hinni abban, hogy ez nem ellentétes a Ne ölj! parancsával, nyilván abban is lehet hinni, hogy a kormány álláspontja nem ellentétes a Szentírás szavaival.

2015. május 22. 10:04
Révész Sándor
Népszabadság

Egyetlen dolgot tehet a Magyarországi Római Katolikus Egyház, amit nem keresztény szemmel is helytelennek és erkölcstelennek lehet minősíteni. Hallgathat. Az önmagát és politikáját hangsúlyosan kereszténynek minősítő kormányfő a jövevényekkel kapcsolatban igen markáns álláspontot képvisel, és ennek megerősítését várja híveitől.

Ez az álláspont homlokegyenest ellenkezik azzal a szintén markáns állásponttal, amelyet a katolikus egyház feje, a pápa képvisel. A válaszra felszólított állampolgárok igen jelentős részét, ha nem a többségét, a Magyarországi Római Katolikus Egyház keresztelte meg. Ők egyszerre nem érthetnek egyet két ellentétes állásponttal. Vagy a pápáét, vagy az önmagát kereszténynek hirdető kormányét kell elutasítaniuk. Ez hívők tömegeit állítja nehéz lelkiismereti kérdés elé. Ilyen helyzetben az útmutatást tőlük megtagadni egyszerűen erkölcstelen. És nem is magyarázható semmi egyébbel, mint e világi gyarlósággal. Gyávasággal.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Területvédő
2015. május 22. 20:40
A szakállas bácsi kioktatott minket kereszténységből. Köszönjük neki!
írmag
2015. május 22. 20:34
Azt írod: "Nem vagyok keresztény." Akkor ne beszélj bele keresztény ügyekbe! Ülj félre és döntsd el magadban, gyilkosság-e szerinted az abortusz? Tudod, a teremtett életről beszélünk, a gyilkos és a gyilkosság esetében is.
néhai Ch.Pilot
2015. május 22. 18:41
"Ahogy lehet hinni abban, hogy ez nem ellentétes a Ne ölj! parancsával, nyilván abban is lehet hinni, hogy a kormány álláspontja nem ellentétes a Szentírás szavaival." És ha ellentétes? A szekularizációról nem hallott Révész rabbi elvtárs? Az állam és az Egyház szét lettek választva a "modern" demokráciákban. Még pedig éppen azért, mert egyeseknek nem tetszett, hogy a Szentírás szavait (elveit) alkalmazzák mindennapi világi dolgainkban. Akkor miért is kellene egy kormány álláspontjának egyeznie a Szentírás szavaival? Van sapkája nincs sapkája effektus...
tango47
2015. május 22. 18:02
Tényleg a médiában ma úgy megy, hogy azt a mondatot, hogy: "Beszélni kell a halálbüntetésről." lehet úgy is értelmezni, hogy "Be akarom vezetni a halálbüntetést"? Akkor minek ezt még egyházak és egyházi emberek véleményével keverni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!