Nincs több idő

„Ma már a szekértábor-értelmiség és a mögöttük rendben felsorakozó hárommillió nyugdíjas szavazó formálja és képezi a magyar közéletet. A részben külföldön élő, részben apolitikus, részben radikálisan elkeseredett aktívak nemzedékeinek nincs erejük kivenni a politikai érdekképviseletből a maguk részét. A magyar élet valódi törésvonala már nem a jobb- és a baloldal között található, hanem a fiatalok meg a világrekord mértékű adókat fizető középgenerációk, valamint az idősek és az őket hergelő-hülyítő politikusok közt húzódik.

Már nincs népi-urbánus vita, csupán két szekértábor, amelyik rég nem emlékszik, hogy melyikük sérelme a régebbi. Csak azt tudják, hogy nem ülhetnek le a másikkal egy asztalhoz, mert amint megtennék, nyomban elveszítenék az egzisztenciájukat, a legitimitásukat, és máris teremne a helyükre valaki, aki kérlelhetetlenül és megalkuvás nélkül gyűlöl tovább. Talán ugyanabból a szerkesztőségből. Talán a szomszédos íróasztal mellől. Valaki, aki nem ül le a másik oldal híveivel egy asztalhoz. Eközben a kivándorlás újabb és újabb csúcsokat dönt. Azok az emberek, akik se megélhetést, se normális közállapotokat nem kapnak, csak szimbólumokat és gyűlöletet, nácizást és zsidózást, tömegesen fordítanak hátat az országnak. A magyar fiatalság döntő része nem hajlandó a XX. század démonai közt élni. Nem akar szekértáborokat, unja a hazug jelképeket, és átlát az uszításon. Fegyvere a passzivitás és az emigráció.

Nincs több idő a hitvány sérelmekre és a polgárháborúra. Nincs több idő erre a beteges rituáléra. Nincs több idő arra, hogy kölcsönösen kirekesszük egymást a magyarságból és az európaiságból. Aki továbbra sem ül le a másikkal egy asztalhoz, az se nem magyar, se nem európai.”