Varsói személy

„Andrzej Dudát senki sem gondolta esélyesnek, mégis nyert kevéssel Komorowski előtt az első fordulóban. Jaroslaw Kaczyński pártja, a Jog és Egyenlőség jelöltje volt, és a választás azért esett rá, mert a szervezet már szabadulni akart a másik fivér, Lech szmolenszki legendájától. Meg attól, hogy a mostani vezér, Jaroslaw háborúzni akar mindennel és mindenkivel. Nemcsak germánnal és muszkával, nemcsak jobbal és ballal, hanem nagyjából mindenkivel. Duda ennek adta a szalonképesebb verzióját. Most vezet, de aligha fog nyerni. A Komorowski elleni düh kevés.

A harmadik jelölt, Pawel Kukiz hazájában fölöttébb népszerű énekesi kvalitásaiba ne menjünk bele, de tény: a politikai elit elleni undort ő testesíti meg leginkább. És milyen színű ez a gyűlölet? Bármilyen színű. Talán még Varsóban sem merné megjósolni senki, hogy ki mellé áll majd az énekes hangja, és elég hangos lesz-e a döntő választáshoz. Történetünkben legfeljebb az ő, a cikk elején felvetett párhuzama találó, habár talán Bunyós Pityu éleslátását is nehezen nélkülözné a magyar politikai páblik.

Ami viszont biztos. A korábbi sikerország, Lengyelország ma politikailag szétesett. Mindenki gyűlöl mindenkit, a nemzeti érdek a hazafias filmek száguldóira marad.

Számunkra ez nem jó: a történelmi lehetőség, a visegrádi négyek, s azon belül Magyarország és Lengyelország igazán hatékony együttműködése ma nem realitás. Nem más elvi oldalon vagyunk, nem az ukrán válság zavart be igazából, hanem a mai lengyel politikai erők nem tudják eldönteni, hogy ők éppen most igazából mit akarnak.

Ez minket aggaszt.

Azonban a lengyelek választanak.”