A szűknadrágosok ideje

A stabil kormánytöbbségek a világ legtöbb országában szinte a béke és prosperitás szinonimáiként említhetőek – amint a brit Konzervatív Párt nemrég aratott választási győzelme után mind az újságírói és véleményvezéri, mind piaci reakciókon láthattuk. Talán ez is mutatja, hogy Magyarországon – mint sok minden egyéb – ez is kicsit másképpen működik. A harmadik Fidesz-kormány immáron kétharmad alá apadt kormánytöbbsége úgy tűnik, hogy nem a nyugalom, hanem a leszámolások korszakaként kerül be Magyarország történelemkönyveibe.

Zavar az erőben

Hogy megértsük a magyar belpolitika jelenlegi helyzetét és lehetséges útjait, tekintsük át a 2014-es országgyűlési választások óta eltelt év legfontosabb változásait. A Fidesz-KDNP – választási rendszer és választókerületek személyre szabása ide vagy oda – meglepően jelentékeny előnnyel nyerte meg a 2014-es országgyűlési választásokat: az egyéni képviselői helyek 90%-át a jelenlegi kormánypártok jelöltjei adták, míg az országos listán a szavazatok kb. 45%-át a kormányzó pártszövetség kapta, így a Fidesz-KDNP második ciklusát is kétharmados többséggel kezdte.

A választásokat követő egy évben azonban a kormánypártok támogatása megcsappant. Közvetlenül választások előtt a közvélemény kutatók többsége a biztos pártválasztók közül 50%-ra tette a Fidesz-KDNP támogatottságát, amit a Tárki áprilisban megjelent kutatása szerint a kormánypártok emberfeletti kitartással 40% alá nyomtak. Az utóbbi egy évben megrendezett három időközi országgyűlési választáson (Újpesten, Veszprémben és Tapolcán) ellenzéki jelöltek győztek. Az előbbi kettőt a baloldal által támogatott – bár Veszprém esetében független – jelölt nyerte, míg a tapolcai egyéni képviselői hely megszerzésével a Jobbik először jutott egyéni mandátumhoz.

Országos szinten a helyzet persze kicsit összetettebb. A baloldali „kormányváltás” képességeiről mi sem tesz ékesebb tanúbizonyságot, hogy öt év ellenzékiség, s különösen a legutóbbi egy év Fidesz-kormányzása alatt ugyanolyan támogatással rendelkeznek a biztos pártválasztók körében, mint a választások előtt – igaz, akkor egy közös pártszövetségben, most pedig az egyes pártok támogatását összeadva. Az LMP, bár hajszál híján, de bejutott a 2014-ben összeülő országgyűlésbe. Ezzel szemben a legutóbbi, tapolcai időközi választáson 2014-es szavazataiknak csupán felét, a leadott szavazatok 2%-át voltak képesek megszerezni. És persze ne feledkezzünk meg a Jobbikról sem, ami jelenleg a biztos pártválasztók majd’ negyedének a támogatását élvezi: ez nagyjából húsz százalékos (4 százalékpontos) növekedés a 2014-es listás eredményeikhez képest.

Ennek köszönhetően a Fideszen belül, illetve annak holdudvarában és sajtójában elszaporodtak a kritikus hangok, a „szűknadrágosok” tenyérbe mászó stílusa egyre több helyen veri ki a biztosítékot. Az elmúlt időszakban több ilyen konfliktusnak is tanúi lehettünk.

Még jóval a veszprémi és tapolcai vereségek előtt sor került Pokorni Zoltán és Kövér László Lázár Jánossal való pengeváltására, s azóta több név nélkül nyilatkozó kormánypárti politikus mellett Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke is kritikát fogalmazott meg a pártszövetséggel szemben a Heti Válasznak adott interjújában.

Ezek a belső konfliktusok, úgy tűnik, a párton belüli helyezkedés következményei: Lázár János, a Fidesz második generációs erős embere a régi motorosok (Kövér, Pokorni) után közvetve a jobboldal aduászát, Orbán Viktort is kritizálta, például Csányi Sándor kitüntetésével és a labdarúgás támogatásával kapcsolatban.

A párton belül zajló tusakodásokon túl a jobboldal szellemi (Professzorok Batthyány Köre) és média hátországa (Borókai Gábor, Bencsik András) is egyre nagyobb nyíltsággal fogalmaz meg kritikát, s a régi pártpolitikusok mellett a pártszövetség egykori gazdasági háttérembereivel (Simicska Lajos) is komoly konfliktus alakult ki. Ennek legutóbbi fejleménye a jobboldali média folyamatban lévő átrendeződése, a Magyar Nemzet/HírTV exodus-szával, Liszkay Gábor Napi Gazdaságával és Habony Árpád döcögősen induló Modern Media Group-jával.

S míg a kormánypártok és a baloldal belső csatáikat vívják, a Jobbik teljes gőzzel „néppártosodik”, olyannyira, hogy Vona Gábor egy vadhajtás levágása és egy halálbüntetésről tartandó parlamenti vitanap közt az LMP-t definiálja XXI. századi pártként – a Jobbik mellett, természetesen.

A továbbiakról

A Fidesz, bár második ciklusában jár, még mindig jelentős előnnyel bír a többi párttal szemben. Ennek ellenére a Jobbik eredményei arra késztették a kormánypártokat, hogy fokozatosan átvegyék a radikális párt témáit (bevándorlás, halálbüntetés). A sokak által várt konszolidáció helyett látszólag csak kommunikációs célok vezetik a kormányzó pártszövetség taktikáját, míg stratégiáról, vízióról kérdéses, hogy lehet-e beszélni. A Fidesz-KDNP társadalmi üzenetei és céljai nehezen értelmezhetőek a kormányzati döntések és a kommunikációs zűrzavar tükrében. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott az Echo TV-ben adott interjújában, nem lehet látni a Fideszt, csak a kormányt, ami talán a 2014-es választásokon bevetett „Fidesz=Kormány≠Kommunisták” kampányterméke is. A miniszterelnök Magyarország Barátai Alapítvány rendezvényén elmondott szavaival élve, mindig is ügyetlenek voltak – s kívülről úgy tűnik, a helyzet változatlan.

A Fidesz – talán második ciklusos kormányként érthető módon – belső ellentétekkel küzd, generációváltáson megy keresztül, de az újhullámos-szűknadrágos bagázsra – munkabírás ide vagy oda – kevesen kíváncsiak a választók közül. A Simicska-konfliktus, és vele együtt a HírTV/Magyar Nemzet bojkott, ami épp úgy szolgálja a volt barát és új ellenség megsemmisítését, mint az új Fideszes média helyzetbehozását – a párt támogatóit és szavazóit egyre inkább zavarba hozza, hiszen egyre kevésbé tudják követni, hogy éppen milyen ellenséggel küzd a kormány.

Meddig várat magára a baloldal feltámadása?

A baloldalon belül még mindig az MSZP a vezető erő, annak ellenére, hogy Tóbiás Józsefről elnökké választása előtt valószínűleg alig hallott valaki – s ez azóta se nagyon változott. Úgy tűnhet, hogy ő is csak egy ideiglenes arc, aki addig maradhat a helyén, amíg a baloldali X-Faktor talál egy alkalmasabb jelöltet.

A 2010 utáni időszakot viszont a többi baloldali erő sem tudta igazán kihasználni: Gyurcsány Ferenc rétegpártján kívül egy baloldali/liberális kezdeményezésnek sem sikerült megvetnie a lábát a magyar politikában. Az LMP, az Együtt és a PM biztos pártválasztói összesen is alig ugorják meg a parlamenti küszöböt. Az Együtt eddigi legnagyobb és egyben egyetlen „sikere”, hogy szétszedte a korábban erős mozgósító erővel bíró Millát. A kis bal/liberális pártok nem növekednek, nincsenek felületeik, s támogatóik úgy mint tagjaik egyre nagyobb számban hagyják el őket.

A növekedés beindításáért a baloldali pártok egyre változatosabb politikai és kommunikációs újításokhoz fordulnak: a DK/Gyurcsány Ferenc a Fidesz atomfegyverét továbbfejlesztve ingyen vízzel kampányol (hol van már az ingyen Malév jegy!), míg az újbalosok, mint a PM, egyszázalékos támogatottságuk biztos tudatában rengeteg energiát és szakmai kapacitást fektetnek komolyan vehetetlen tervek, mint a feltétel nélküli alapjövedelem kidolgozásába. Ez utóbbi a párt forrásai szerint nem kommunikációs fegyverként szolgál, hanem valódi szakmai cél, komoly belső támogatással és részben kidolgozott javaslatokkal. Mindazonáltal a téma úgy tűnik, hogy nem mozgatja meg a választópolgárok többségének fantáziáját. A fölvetés nem vált hívószóvá, de még a közbeszéd tárgyává sem, s így Orbán leváltását leszámítva jelenleg még mindig nincs más üzenete a baloldalnak.

S ennek ellenére a tüntetések azt mutatják, hogy kereslet márpedig lenne a baloldali üzenetekre - vagy „politikai termékekre”. Ugyanez az igény képeződik le a baloldali médiában is. Annak ellenére, hogy a közemlékezetben nem ragadtak meg a Fidesz első kormányzásával kapcsolatos kétes ügyek, a 2010 utáni polgári vezetés elég vélt és valós támadási ponttal szolgál a 444-es/Cinkes újbalos újságírói generáció számára, míg a 2002-2010 közti korrupciós ügyek a „tavalyi hó” kategóriába esnek. Ez egyébként hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar választókban tovább éljen az a két tévképzet, (1) hogy saját politikai családjukon belül nincs, vagy ha van is, kevesebb a korrupció, mint az ellentétes oldalon; illetve, hogy (2) korrupció csak Magyarországon létezik, míg más nyugati demokráciákban ismeretlen jelenség.

A fent leírt folyamatokból kiindulva érthetetlen, hogy a baloldal szellemi és gazdasági elitje képtelen a baloldal megújítására. A kérdés, ami ezzel kapcsolatban fölmerül, hogy ha az igény megvan, mi az, ami hiányzik: tőke vagy „bajnok” nincs?

A tőke kérdésében a következő feltételezéseink lehetnek: a baloldalon lévő, Simicskához hasonló politikai vállalkozók forrásai vagy nem találtak eddig kifizetődőnek tűnő befektetést, vagy sokkal hosszabb távra terveznek, vagy pedig – mint az Együtt és a PM kapcsán láthattuk – e vállalkozások bedőltek. A jelenlegi kilátástalanság részben talán annak is köszönhető, hogy nem látható pontosan, hogy kik a baloldal „szűknadrágosai”. S míg a 2000-es évek baloldali kormányzása megteremtett egy viszonylagosan jobboldalinak vagy konzervatívnak mondható fiatalságot, addig a 2010 óta tartó Fidesz kormányzás alatt felnövekvő baloldali ifjúság egyelőre inkább „mozgalmár”, mintsem potenciális politikus vagy tudatos baloldali szavazó. A választópolgár számára nem világos, hogy az a néhány új arc, akivel találkozik vajon már az új balos politikus generáció, vagy csak néhány tiszavirág-életű tüntetésszónokra, egynyári Barabásricsikre és Szarvaskoppánybendegúzokra korlátozódik a baloldali megújulás.

A tiszta erő…?

Az egyetlen dinamikus pártnak ma Magyarországon talán tényleg csak a Jobbik mondható, ami búvópatakként először tört felszínre a tapolcai időközi választáson. Ironikus módon talán tényleg igaza van Vona Gábornak abban, hogy a Jobbik és az LMP az a két parlamenti párt, amik jelenleg önálló gondolatokkal foglalkoznak, s nem csak más pártokra reflektálnak.

2010 óta a Jobbik nem sok felületet kapott a médiában – szemben a 2002-2010-es időszak folyamatos „Jön föl a széljobb, jajj nekünk” ingyenreklámaival. A radikális pártnak ezért 2010 után terjeszkedési lehetőségei a közösségi médiára és a személyes háztól-házig kampányra korlátozódtak. 2015-ben viszont úgy tűnik, hogy a Barikád után, az N1TV-vel folytatódhat a jobbikos média intézményesülése.

Kérdés viszont, hogy mennyire vehető komolyan a Jobbik néppártosodása, s a Fidesz hoppon maradt Lajosa beállna-e egy ilyen kezdeményezés mögé – ha pedig nem, akkor az ő tőkéje kinek a bukszájában köt majd ki. A Jobbik gazdasági hátteréről szólva csak találgatások léteznek arról, hogy ki áll a párt mögött. KGBélára gondolva „Az Oroszok” juthatnak eszünkbe, emellett egy-két városi legendától eltekintve teljesen homályos a kép.

Zárszó

Jó lenne, ha egy ilyen áttekintés egy rövid és egyértelmű befejezéssel tudna zárulni. A magyarországi helyzet azonban – úgy tűnik – egyre jobban fokozódik. Míg a Fidesz már sokadik éve konszolidációról beszél, ezt csak a kormány gazdasági intézkedéseire lehet ráfogni. Politikai konszolidációra egyelőre nem került sor, s kérdéses, hogyha valóban Rogán Antal lesz Orbán Viktor politikai kabinetfőnöke, akkor a néhányak által beharangozott őszi kormányátalakítás mennyire lesz hiteles, s átalakítás nélkül a politikai konszolidáció mennyire lehetséges. Sok biztosat pedig se a Fidesztől balra, se az attól jobbra állókról nem tudunk mondani. Bár sejtésünk és reményünk, hogy nem leszünk Jobbik-ország, a radikális párt folytathatja a közéleti viták tematizálását, miközben a baloldal maratoni köldöknéző bajnokságán még mindig messze vagyunk a győztes kihirdetésétől.

***

Az Ikon Kör egy közélet iránt érdeklődő fiatalokból álló társaság. Rendszeres találkozóik során egy-egy választott társadalmi-gazdasági témát járnak körbe egy rövid előadás, majd egy ahhoz kapcsolódó beszélgetés keretei között. A találkozók célja, hogy elősegítsék a környezetünkben felmerülő kérdésekkel kapcsolatos viták és beszélgetések kialakulását, melyek hozzájárulhatnak ezen problémák megértéséhez és megoldásához.

Társaságunk nyitott az érdemi vitára, így várjuk a hozzászólásokat kommentben vagy az ikonkor2015 kukac gmail.com címen.