„Kevésbé szakzsargonban fogalmazva John Nash az együttműködés és nem-együttműködés ösztönzőit, eredményeit vizsgálta. Mindez kritikus a gazdaság működése szempontjából.
Nash nevét emlegetve szint mindig a Nash egyensúly fogalma jut eszünkbe: a Nash egyensúly minden egyes játékos aktuális stratégiája egy parciálisan legjobb választ ad a többi játékos aktuális stratégiájára. Pontosabban: amennyiben a többi játékos egyike sem változtat az aktuális stratégiáján, akkor az adott játékosnak sem érdemes változtatnia, mert nem járna jobban a változtatással. A sokak által ismert fogolydilemma esetében, egyszeri játék esetén a nem-együttműködő egyensúly lesz a Nash egyensúly, azaz mindkét fél a másik ellen vall, nincs együttműködés.
Sokszor a standard közgazdaságtan kritikusai azt vetik fel, hogy csak a szemet szemért, fogat fogért el érvényesül. Holott érdemes ezt az egész kérdést nagyobb távlatban kezelni. A játékelmélet sem csak egyszeri játékokkal (stage game), hanem úgynevezett ismétléses (szekvenciális) játékokkal is foglalkozik. A szekvenciális játék esetén azonban kialakulhat az együttműködő egyensúly, ennek feltétele az, hogy az együttműködés kifizetése együtt több legyen mint bármely eltérő kimenetel. Ez egybevág azon intuícióval, hogy az együttműködés hosszú távon vezet egyensúlyi helyzethez. Ennek előfeltétele, hogy olyan ösztönzők legyenek, amelyek együttműködésre ösztönöznek és ebben kulcselem a bizalom. Mégha kockázatkezelőként többnyire arra készülünk, hogy mi lesz a nem-kooperatív egyensúlyi helyzetben.”