A brit választás itteni szemmel

2015. május 07. 18:03

London a második legnépesebb magyar város a háromszázezres magyarországi közösséggel. Szerencsétlenül összemossák a menekülteket, az uniós munkavállalókat és az illegális bevándorlókat.

2015. május 07. 18:03
Feledy Botond
Új Szó

„Retorikájukban a konzervatívok erősítették bevándorláselleneségüket, de a konkrétumok szintjén már nem akkora héják, holott már a mostani mandátumukat is úgy kapták a választóktól, hogy a bevándorlás csökkentését ígérték. A szociális juttatásokat nyirbálnák meg – csakúgy, mint a Munkáspárt –, s ez érintheti a kelet-európai munkavállalókat is. Például a vendégmunkásnak nem járna családi pótlék, ha gyerekeit nem vitte ki magával, különböző adókedvezmények csak később lennének elérhetők, és mindkét nagy párt határozottan küzdene az illegális bevándorlás ellen, a hatóságok létszámának emelésével.

Vita folyik arról, hogy valamilyen kvótát vezessenek be a külföldi diákok számára. A UKIP pedig inkább a volt gyarmati területekről hozna jól képzett munkaerőt a kelet-európaiak helyett. Az unióban a személyek szabad mozgása a négy alapszabadság egyike, az alapító szerződések rögzítik. Ennek ellenére a konzervatívok egészen a brit uniós tagság szintjén tárgyalnák újra e jog korlátozását. Viszont ezt egyoldalúan nehezen tehetik, a többi tagállam aligha nyúl hozzá ehhez. Ráadásul a brit politikai retorikában szerencsétlenül összemossák a menekülteket, az uniós munkavállalókat és az illegális bevándorlókat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2015. május 07. 21:39
Már megint ez a bunkó szöveg a második legnagyobb magyar városról. Londonban kb. 30 ezer magyar él, az egész Egyesült Királyságban 70-75 ezer. Fogadjátok már el bunkó komcsik.
antioxi
2015. május 07. 19:51
Háromszáz ezren mosogatnak Londonban?
alles müller oder was
2015. május 07. 18:51
Milyen 300 000, te ökör? Brit statisztika szerint az egész UK-ben kevesebb, mint 160 ezer magyar van (az első tíz nemzetet sorolták, Jamaica a 10. 160 ezerrel, a magyarokról nem is szóltak) De legyen 200 ezer, és az se mind Londonban.
Akitlosz
2015. május 07. 18:48
"Szerencsétlenül összemossák a menekülteket, az uniós munkavállalókat és az illegális bevándorlókat." Talán mert mindegyik gazdasági menekült.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!