Álljunk meg és mondjuk ki büszkén, boldogan: LESZARJUK A HOMOFÓBIA ELLENI VILÁGNAPOT!
Leszarjuk az idióta világot, amelyben ez egyáltalán létezik. Pontosan ugyanannyi jogunk van homofóbnak lenni, mint bármi másnak. És nem kötelező semmilyen módon viszonyulnunk ehhez az egész elmebajhoz, ehhez a kreténséghez, ehhez a pótcselekvéshez, a végső európai romlás nyilvánvaló és taszító végtermékéhez. Fel tudjátok ezt végre fogni? Nincs viszonyunk veletek és hozzátok. Legyetek homokosok, intézzétek a dolgotokat ahogy akarjátok, és soha, soha többé ne akarjatok bennünket beavatni ebbe az egészbe. Mert nekünk ez egyszerűen undorító. És jogunk van, elidegeníthetetlen jogunk van a saját undorunkhoz.
Mindebből pedig az következik, hogy a miniszterelnök valóban hibázott. Na nem azért, mert azt mondta, amit mondott, hanem azért, mert azt gondolta, muszáj válaszolnia az igazi európai provokációjára.