Az I Bike Budapest már nem forradalom, nem kritikus tömeg, nem Ügy: csak egy emlékeztető a tényre, hogy mi, bringások (akik persze máskor gyalogosok, tömegközlekedők, autósok is lehetünk) birtokba vettünk egy korábban jóval élhetetlenebb nagyvárost.
Még csak nem is terveztem, hogy részt veszek az I Bike Budapesten. Aztán csak kicsalogatott az esemény, s a végtelen hosszúságúnak tűnő menet egy pontján becsatlakoztam a kétkerekűek áramlatába, hogy együtt élvezzük az elcsendesedett Budapestet egy tavaszi szombat délután.
Közel egy évtizede, hogy először tekertem a Critical Mass felvonulásán: az akkor még újdonság volt, téma volt, ügy volt. Az Ügy mára megvalósult: Budapesten teljes természetességgel bringázhatunk, különösen a belső kerületeken belül. A bringázás a város magától értetődő jelensége lett.
Az I Bike Budapest már nem forradalom, nem kritikus tömeg, nem Ügy: csak egy emlékeztető a tényre, hogy mi, bringások (akik persze máskor gyalogosok, tömegközlekedők, autósok is lehetünk) birtokba vettünk egy korábban jóval élhetetlenebb nagyvárost.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
„Ha ilyen csekély ütemű lesz az útfelújítás mértéke, ahogy most zajlik, akkor 5-10 éven belül még rosszabb útállapotok lesznek” – vázolt fel egy negatív jövőképet a Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója.
A hóhelyzet kezelése megint teljesen kicsúszott a városvezetés kezéből.
A magyarok versenyelőnyhöz jutottak, Románia jelentős költségvetési bevételektől esik el.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Jó, hogy vannak nekünk.
Őrsi Gergelynél betelt a pohár a fővárosi vezetés bénázása miatt.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
