A legsilányabb barakk

2015. április 04. 11:39

Nem kételkedünk ebben, biztos így van, sokkal szebb lesz a börtönudvar muskátlival beültetve. Megdöbbentő látni, ahogy az Orbán-kormány alatt újra megjelennek a Kádár-rendszer túlélési stratégiái.

2015. április 04. 11:39
Ónody-Molnár Dóra
Népszabadság

„A cikk megjelenése után számos érintett kereste meg lapunkat, köztük az ország legjobb középiskoláinak tanárai, akik elmondták, hogy a titoktartási furcsaságok ellenére a programot ígéretesnek és fontosnak tartják, mert jelen körülmények között segítené a magas színvonalú pedagógiai munkát végző kollégák elismerését és hosszabb távon az iskolában folyó munka minőségének javítását.

Nem kételkedünk ebben, biztos így van, sokkal szebb lesz a börtönudvar muskátlival beültetve. Megdöbbentő látni, ahogy az Orbán-kormány alatt újra megjelennek a Kádár-rendszer túlélési stratégiái. Jó szándékú és tisztességes szakemberek próbálják megtalálni a kiskapukat annak érdekében, hogy a rendszert javítsák, miközben az összes súlyos probléma (központosítás, uniformizálás, túlterhelés, korai szelekció, szegregáció, gyerekellenesség, elavult szemlélet stb.) menthetetlenül magából a rendszerből következik.

(...)

Ugyanez a csapda a tankönyvkészítésben. A múlt héten egy szakmai konferencián ezzel szembesülhetett a kísérleti tankönyvek írásában részt vevő Németh György, az elismert ókortörténész. Az általa írt tankönyv színvonalasabb lesz, mint számos másik a korábban forgalomban lévők közül? Lehet. Csak éppen maga az államosított és uniformizált tankönyvellátás katasztrofális. A lelkiismeretes szakemberek kicserélik a törött téglát a falban. Abban a falban, ami a szabadságtól választ el, és ami javítgatás nélkül hamarabb összedőlne.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. április 05. 17:47
Ónody Lajos rokona?
Peter8811
2015. április 05. 08:48
Volt régen egy szólás Bara fara Ónody módra ez csak nem annak az Ónodynak a lánya?
Peter8811
2015. április 05. 08:44
Barak Obamáról én ilyet nem mondanék, az is furcsa hogy a keresztnevén szólítod. persze ha már voltál nála az Ovális orális szobában, akkor természetes a kereszt néven szólítás.
kitiltott
2015. április 05. 00:45
egy újabb elégedetlenkedő zsidó picsa.. miért nem foglakozik velük nőként valaki, hogy csináljanak valami értelmeset is? valaki bevállalja pókfog asszonyságot? több értelme lenne mint olvasni amit tollba mondanak neki
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!