Nagypénteki kételyeink

2015. április 04. 15:50

Az antitézist pedig hamarosan a szintézis követi majd. Krisztus egyesül az Istennel, majd harmadnapra feltámad.

2015. április 04. 15:50
Nagy Ervin
Nagy Ervin
Polgár Portál

„Nos, Jézus, az Istennel való találkozást közvetlenül megelőzve megéli ezt a »kiüresedési szintet«, amikor a bűnök terhe, »isten visszahúzódása« olyan rettegéssel és magánnyal tölti el szívét, hogy az már az ateizmus látszatába csap át. Ez a megtisztulási folyamat része, mely után a hit puszta megélésénél magasabb szintre lép majd és felkészül a találkozásra. Máté evangéliuma pontosan ezzel igyekszik hangsúlyozni Jézus emberi voltát. Mert Jézus Isten fia ugyan, de emberi minőségben jelenik meg közöttünk, így meg kell élnie az emberi létből fakadó szenvedést. Sőt: végül is pontosan az a lényeg, hogy Jézus önként és értünk vállalja fel az emberi egzisztenciában rejlő szenvedést.

 
Az antitézist pedig hamarosan a szintézis követi majd. Krisztus egyesül az Istennel, majd harmadnapra feltámad.
 
Ez a Passió, ez a Nagypéntek lényege – Jézus szenvedéstörténetének csúcspontja. Minden más pedig az emberre, azaz miránk tartozik. Vajon élni tudunk-e a megváltás lehetőségével?”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. január 31. 16:56
Előtte sem tudtunk - ezért kellett a Megváltó - és eztán sem fogunk. De legalább vannak akik megkísérlik a tanítása szerinti életet.
Fakutya Vigyora
2015. április 05. 16:17
Csak nem te vagy a Kóka táskahordozója, később a Jobbik programirója, majd Magyar Hajnalos? Az Ervin pont miattatok hagyta ott a Rabbikot.
Liza63
2015. április 05. 16:16
vagy te
lenhardt
2015. április 04. 22:32
Nagy Ervin inkább ne "okítson" senkit a megváltásra, hiszen ő egy köpönyegforgató figura, aki jobban tenné, ha végre befogná a száját és a klaviatúrát félretenné...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!