Emlékeztetni szeretnénk mindenkit, hogy a fiatalok elvándorlása nőtt 2014-ben, és a tavaly végzettek nagy többsége nem pályázta meg az itthon maradást támogató ösztöndíjakat. Ezek egyértelmű jelzések, hogy a korábbi ígéretek által táplált hit, remény sajnos már nem elég erős itthon tartó erő, mert az ígéreteket tettek nem követték. Ebből kifolyólag félő, hogy a 2015-ben államvizsgázók azonnali elvándorlása elérheti az 50%-ot is.
A reformok elmaradása okán már több ezer értékes szakembert veszített Magyarország. Kimondtuk, mert ki kellett mondani, hogy a betegbiztonság elméletben már nem garantálható Magyarországon, a gyakorlatban ezt azért nem érzékelik a betegek, mert a rendszerben maradók erejükön felül teljesítenek. Sem a személyi, sem a tárgyi minimumfeltételek nem biztosítottak ebben az alulfinanszírozott rendszerben.
Az egészségügy soha nem fog összeomlani, azonban egyre több beteg fog szembesülni azzal, hogy egyáltalán nem vagy nem megfelelő színvonalú ellátást kap.