„Meg sem fordult a fejetekben, hogy bevonjátok a magyar – feltehetően ilyen helyzetek kezelésére is kiképzett – szerveket?
A Szeretetszolgálat civil szervezet. Amennyiben felkérés érkezik az állam részéről egy ilyen akcióra, nyilván elgondolkodunk rajta. Ebben az esetben a magunk részéről nem kezdeményeztünk ilyesféle együttműködést.
A szeretetszolgálat közleményében olyan dolgokat olvasni, mint a bolíviai megfigyelés kijátszása, óvatos kommunikáció, »menekítő csapat«, kisforgalmú határellenőrzési pont kiválasztása. Ez azért egy civil szervezet által szervezett mentésnél nagyobb horderejű akciónak tűnik egy olyan laikus számára, mint én vagyok.
Egy laikus nem szokott Észak-Koreába járni, nem nyújt orvosi ellátást háborús övezetekben, nem küld mentőcsapatot Nepálba a földrengéshez. A Szeretetszolgálatban nem csak jó szándékú amatőrök dolgoznak, akkor nem lehetne hatékony munkát végezni.
Van például olyan munkatársunk, aki korábban – hivatásos katonaként – részt vett nemzetközi békefenntartó missziókban, és szakkönyvet is írt a túlélésről. Ettől még nem leszünk sem titkosszolgálat, sem katonai kommandó. Szerintem teljesen természetes igény, hogy megpróbáljuk minimalizálni a kockázatokat, mert nem akarjuk, hogy baj érje a munkatársainkat.
Ám ha nem vállalunk bizonyos kockázatokat, akkor nem tudunk dolgozni: nekünk is lett volna számtalan logikus magyarázatunk arra, hogy miért ne hozzuk haza Tóásó Elődöt, de ha így gondolkodnánk, akkor »szakértőként« mondanánk okosakat jól fűtött, biztonságos stúdiókban. Mi inkább dolgozni szeretünk.”