B-kategóriás gagyival népszerűsítenék Tokajt

2015. április 01. 11:32

Sikerült egy olyan népszerűsítő filmet összehozni Tokajról, amely egy az egyben idézi a 80-as évek klasszik 3 puttonyos aszúinak világát. Avíttas, értelmetlen és inkább rombol, mint épít.

2015. április 01. 11:32
Kántor Endre
Borravaló

„Még le sem ülepedett bennem a bormarketing és borjog konferencia tanulsága (Albert Gazda mindent elmondott róla itt), mely szerint kb. ott tartunk, mint 20 éve bormarketing tekintetében, azaz pontosan definiált célok nélkül félreértelmezett eszköztárral lövöldözünk mind a külföldi, mind a belpiacra, amikor megláttam ezt a hírt. Kicsit haboztam, hogy megnézzem-e, de végül is győzött a kíváncsiság: végül is kénytelen vagyok megnézni, győztem meg magam. Az első intő jel a filmről szóló cikk címe volt: Ezzel a filmmel indul világot hódítani Tokaj. Az ilyesmiből szoktak a nagy pofára esések lenni, gondoltam, és mint később kiderült, nem alaptalanul. De ne szaladjunk ennyire előre… 

Az angol nyelvű filmet a Vinum Tokaj International LLC készítette »a legjobb nevű pincészetek és vendéglátóhelyek összefogásával«. Megvan ez a cég? Igen, azé a Balla Attiláé, aki tavaly szeptemberben egy kaliforniai bíróságon csaknem ötmilliárd forintra perelte a magyar állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt-t.

Az ok az volt, hogy 2 millió palack 3 puttonyos aszúból csak 250 ezret szállított le a kerház, mivel Balla Attila szerint az állami cég hamis bort adott el, ami anyagi és presztízsveszteséget okozott. A Tokaj Kereskedőház szerint azonban az amerikaiak a kerház korábbi vezetésével összejátszva hamisították meg a bort. A vita elmérgesedett, mindketten feljelentést tettek, a hír persze nyilván több kárt okozott Tokajnak és Magyarországnak, mint amennyi pluszt hozott volna a 2 millió palack aszú (?) összesen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!