A kudarc igazi felelősei

„Nincs más ésszerű megoldás, mint kibontani az igazságot, ezúttal minden részletében, választ adni, hogy kik a rendszerváltás kudarcainak fő felelősei. Ebben az ügyben félni attól, hogy a bukott bal beelőz, nem kell, és attól sem, hogy a radikális jobboldal az élre tör, legalábbis a fontos részletek tekintetében nem. A válasz a tabukérdésre azonban egyszerű, és egyben egyértelmű is. Anyagi feltételeink egy helyben topogásáért és a nagyfokú társadalmi polarizálódásáért a rendszerváltáson zökkenőmentesen átsikló hazai pénzügyi elit a felelős. Személy szerint kevesebb mint száz ember. Könnyen megnevezhetők a cselekmények is, amelyek a bajt okozták.

Mindenekelőtt a hazai jegybank tevékenysége egészen a legutóbbi vezetőségváltásig. Felelős a leánybankjaiban felhalmozott és eltitkolt vesztségekért, felelős saját könyveinek hamisításáért és veszteségei évtizedeken át tartó leplezéséért, felelős a nemzetellenes, mindig magas kamatot diktáló pénzügyi politikáért, s a leánybankjaival folytatott bennfentes kereskedésért. Felelősök a kereskedelmi banki konszolidációt vezénylő pénzügyi elitek, ugyancsak a jegybank vezetésével, valamint ugyanazok azért, hogy a hazai bankrendszer feltőkésítve szinte ellenjuttatás nélkül került külföldi tulajdonosokhoz. Felelősséggel tartoznak azok, akik a hazai termelővagyon magánosításának elveit hazánkra erőltették, és a vagyont messze értéke alatt adták el. Felelősek azok, akik a pénzügyi szektor működésére vonatkozó törvények elfogadásakor olyan nagyon ügyeltek a deregulációra és a liberalizációra, hogy az a mai napig minden körülmények között lehetővé tegye a spekulatív üzletelést magánhaszonra és társadalmi károkozásra.

Mindezen tettek nélkül ma államunk adóssága még a fele sem lenne, nem is szólva a háztartások adósságairól. Maradt volna forrás bőven a kis- és középvállalkozások fejlesztésére az évtizedes szócséplés helyett. A nemzet jövedelme több mint a duplája lehetne a mainak. A mindenkori káreseményekhez pedig odarendelhetők a kárt okozó személyek is, ahelyett, hogy némelyikük ma is fényes csillagként ragyogjon a »szakmaiság és a prudencia« mára ugyan elhomályosult egén. A politikában ugyanis soha nem elegendő, hogy valakik hitelesek, annak is kell látszaniuk. Sajnálatos, de ettől még igaz, hogy gyakran a látszat fontosabb, mint maga a lényeg. Manapság pedig durván manipulálják a látszatot, már az nem elegendő, ha a lényeg rendben van, ha a kormányzás a közérdek és közjó mentén halad.”