Hányszor ejtik önmagukat csapdába a hátrányos helyzetben élők? Hányszor zárják maguk önmagukra azt az ajtót, amelyen átmenve a jobb életbe érkezhetnének?
A társadalom alsó tizedébe tartozó, közhasználatú szóval proli család vásárol az élelmiszerboltban. Szemlátomást nem cigányok, aminek nem kellene, hogy jelentősége legyen, de persze van. Foghíjas, harmincas férfi, hízásnak indult feleség, két gyerek – amúgy semmi különös, nem hangosak, nem piszkosak. Az egyik, ötéves forma kislány kissé elkóborol, az anyja rászól:
- Gyere ide, Kimberly.
Később még többször szól hozzá: Kimberly nem piszkáld, Kimberly gyere ide.
Feltehetően fogalma sincs, honnan ered ez a név. Nem hallott Lord Kimberley-ről, az őutána elnevezett dél-afrikai Kimberley nevű helyről, ahol az előző századfordulón az angolok győzelmet arattak a búrok felett – aminek emlékére megszületett az egyébként uniszex keresztnév. Bizonyára egészen más motiválta, amikor nevet adott a lányának.
Minden névadás mágia, a szülő akár tudatában van ennek, akár nem: a névvel a gyereknek helyet készítünk a világban. Kimberly szülei is ezt tették: talán egy szappanopera volt az, amelynek csillogó világába igyekeztek helyezni a kislányukat. És nem tudták, hogy valójában az ellenkezőjét teszik: egy életre besorolják őt azok közé, akiknek a szülei tévésorozatok után adnak nevet a gyerekeiknek – magyarán a prolik közé.
Emlékszünk még a január elsején született Rikárdó esetére. A jobbikos politikus valóban rasszista megjegyzést tett, amelyet el kell utasítani. De nem lehet elhallgatni azt sem, hogy azt a kisfiút legelőször a szülei bélyegezték meg, amikor a Rikárdó nevet adták neki.
Nem a Richárdot, pláne nem az Istvánt, Lászlót, Józsefet, hanem a Rikárdót. Amivel olyan átlátszó, primitív módon akarták kiemelni saját közegéből, hogy egész életére beleégették abba. És talán soha nem fogják megérteni, hogy mit tettek.
Aki arra szánja magát, hogy a hátrányos helyzetűekkel törődjék – ami pozitív szándék –, ebbe gondoljon bele először. Hogy a hátrányos helyzetben lévők hányszor ejtik önmagukat csapdába. Hányszor zárják maguk önmagukra azt az ajtót, amelyen átmenve a jobb életbe érkezhetnének. És milyen nehéz meggyőzni őket a saját hibáikról.