Simicska, az új Horváthandrás

2015. március 10. 12:02

„Azért van annak némi diszkrét bája”, mikor az ellenzéknek most hirtelen Simicska Lajos szavai lettek az irányadók, aki nemrég még egy utolsó oligarcha volt.

2015. március 10. 12:02
Tutiblog
Tutiblog

„Lajos szerint ugye azért kapták meg Putyinék a paksi bizniszt, mert Orbán jelentései (amit persze a hős ellenzéki Lajos barátjáról, az igazemberről írt) fellelhetőek Moszkvában, s ezekkel zsarolják a miniszterelnököt. Meglehetősen ingatag történet, és legkevésbé sem az interjúban felelhető időbeli koherencia-zavarok miatt. Hogy Lajosék leszerelési bulijuk időpontjában akarták beszervezni Viktort, aki korábban már be volt szervezve, hisz jelentett róla. Róla, a 22 éves, hős, ellenálló kiskatonáról…

Az viszont egy érthetetlenül kihagyott ziccer, kihegyezhette volna arra is interjút, hogy tulajdonképpen rá, a Simicskára, még mindig annyira rágnak az oroszok a középiskolásként és kiskatonaként véletlenül nyomot nem hagyott ellenállása miatt, hogy végső soron a Közgép részvételét akarta Putyin megakadályozni a paksi beruházásban, és ezért vették elő Orbán Moszkvába menekített titkos aktáit. Esetleg a Krím-félsziget kétségbeesett annektálásának magyarázata is itt kereshető, Putyin reménykedett benne, hogy a szankciók kiterjednek az atomenergetikai államközi megállapodásokra is, és akkor nem kell az ősellenség Simicska cégével közösen építkezni…

Reméljük, hamarosan láthatjuk Horváth András mellett szónokolni! Az ő fellépése után különös bájt kapna a »menjetek a picsába, a tüntetésnek vége« záróakkord. Pláne, ha visszapattanna még egy gecire a mikrofon elé…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NagyPál
2015. március 11. 03:37
Akinek kényes ízlését sérti a Nemzet Oligarchájának alpári stílusa az olvassa Dajcstomit....
iratus senex
2015. március 10. 19:38
„Azért van annak némi diszkrét bája”, mikor az ellenzéknek most hirtelen Simicska Lajos szavai lettek az irányadók, aki nemrég még egy utolsó oligarcha volt. Ha nem lenne szomorú, e mondat olvastán hatalmasan röhögni volna kedvem!
iratus senex
2015. március 10. 19:35
„Azért van annak némi diszkrét bája”, mikor az ellenzéknek most hirtelen Simicska Lajos szavai lettek az irányadók, aki nemrég még egy utolsó oligarcha volt. Ha nem lenne szomorú, e mondat olvastán hatalmasan röhögni volna kedvem!
Bumapapa
2015. március 10. 17:06
A Simicskánál csak Stumpf a nagyobb szarházi, így március 15. előtt!!!!!!!!!!!!! És a Mandiner most hol áll? Ez nem sajtószabadság, hanem ocsmány konspiráció, simicskai szóhasználattal gecizés!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!