Kommunikáció, képzés, szabadság

„A kommunikációs képzés különleges helyzetben van, sajátos metszéspontja az oktatásnak és a médiának. A kommunikációs képzésekről kerül ki sok újságíró, itt végeznek a médiatanárok, a demokratikus nyilvánosság legfőbb letéteményesei. Persze a kommunikációs diplomával nem csak újságíróként és médiatanárként helyezkednek el a végzett hallgatók, lesznek köztük marketing-szakemberek, szóvívők, sajtóreferensek, sikeres és sikertelen vállalkozók, és lesznek köztük irodavezetők és pénztárosok is. De tény, hogy a diplomások munkaerőpiaci esélyei Magyarországon akkor is sokkal jobbak a középfokú végzettséggel rendelkezőknél, ha nem a végzettségüknek megfelelően helyezkednek el. Sőt minden üres és gonosz politikai blöff ellenére a bölcsész diploma, amilyen a kommunikációs diploma is, még a többi felsőfokú végzettséggel is versenyképes. De ami nekünk most fontosabb: a kommunikációs diplomával rendelkezők biztosan hallottak a sajtószabadságról és a cenzúráról, értik a nyilvánosság működését, van tudásuk a médiapiac működéséről, vizsgáztak a média hatásaiból és tudják, mi az a propaganda. A kommunikációs diplomával rendelkezők – legalábbis a túlnyomó többségük – kevésbé sérülékenyek bármely kormányzati vagy üzleti manipulációval szemben, irodavezetőként és pénztárosként is tudatosabb médiafogyasztók és polgárok, akik másokhoz képest jobban eligazodnak a médiarendszer útvesztőiben.

Az is igaz, hogy nem minden újságíró végzett kommunikáció szakot. A jó újságíróvá válásnak egyáltalán nem feltétele és biztosan nem garanciája a kommunikáció szak. Weyer Balázs kiváló elemzése alapvetően arra mutat rá, hogy az újságíró szakma és a kommunikációs képzés eltávolodott egymástól. Abban, hogy kifejezetten újságíró szak az állami egyetemeken sem alapképzésben, sem mesterképzésben nincs, az egyetemek eltúlzott elmélet-központúsága mellett döntő szerepe van a munkaerőpiacnak: legfeljebb egy-két, jellemzően budapesti egyetem tudna gazdaságosan ilyen szakot működtetni, mert legfeljebb ők tudnának legalább halvány ígéretet tenni, hogy a végzett újságírók újságíróként valóban el tudnak helyezkedni. Ehelyett van az általános „médiaszak”, ami éppen a diverz, nyitottabb kimenete miatt jelent több hallgató számára elhelyezkedési esélyt. Jól működő újságíró-képzéshez stabil médiapiac kell, olyanunk meg nincs. Ezzel együtt nagyon fontos, hogy a kommunikációs tanszékek – már ha maradnak ilyenek – meghallják az újságíró-szakma felől érkező kritikát, és tudatosan vállalják fel a minőségi újságírás előmozdításának, ezzel együtt a demokratikus társadalom erősítésének feladatát.

A kommunikációs szakok beszántása azonban nem az esetleges szakmai kritikákra adott válasz, hiszen a döntéshozó szakmai szempontokat egyáltalán nem mérlegel. Abban benne van a kormányzat kultúraellenessége és felsőoktatás-ellensége, amire egyébként józan ésszel semmilyen magyarázatot találunk. Hacsak azt nem, hogy Orbán Viktor valóban félázsiai sorsot szán nekünk, amit ha elfogadunk, meg is érdemlünk. Sajnos a felsőoktatás egészének megalkuvó, önmagát hitegető, összefogásra és ellenállásra lényegében képtelen viselkedése ugyanolyan fontos eleme volt az elmúlt évek pusztításának, mint maguk a kormányzati döntések.”