„Simon Évának úgy látszik, az az egyik baja, hogy bejegyzésemben aggódom a magyar online vállalkozásokért. Az aggodalmam forrása, amit a bejegyzésemből egy link útján elérhetett volna, ha akar, a pwc által készített, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete által megrendelt, »A globális online aggregátorok működésének hatása a hazai tartalomszolgáltatás iparági folyamataira« című zöld könyv (a biztonság kedvéért most újból belinkeltem). A Google és a Facebook által jelentett fenyegetés a magyar online tartalomszolgáltatókra e tartalomszolgáltatóktól érkező panasz, segélykérő kiáltás. Simon Évának nem velem, hanem az MTE tagságával (Index, Origo, Telekom, napi.hu, Lapcom stb.) van vitája.
A TASZ szerzője rövidre zárja a sajtószabadság évszázadok óta kutatott elméleti kérdéseit, és bejegyzésemben szereplő felvetésemre (»Ha nem tudjuk teljes bizonyossággal meghatározni, hogy mi az a »média«, meg tudjuk-e mondani, hogy kinek a joga a sajtószabadság?«) válaszolva, őszintének tűnő felháborodás mellett megállapítja, hogy az »mindannyiunké«. Így folytatja: »A sajtószabadság ugyanis nem valami elvont érték, amely egyes csoportok kiváltsága. A sajtószabadság ugyanis a véleménynyilvánítás szabadságának egyik megnyilvánulása. Az utóbbi pedig nem a sajtót illeti, hanem mindenkit, aki közéleti kérdésekben információhoz akar jutni és azt másoknak átadni. Mindenkit, aki részt kíván venni a közügyekről szóló diskurzusban.« Ez a felfogás arra, a kilencvenes évek elejei médiaháborús vitára emlékeztet, amikor a »kié a sajtószabadság?« kérdésre az volt az obligát válasz, hogy mindenkié, hiszen mindenki szabadon alapíthat lapot vagy indíthat tévécsatornát. Ja, persze…
Ez a végletekig leegyszerűsítő, a szólás- és a sajtó szabadságát egymással azonos jogoknak tekintő hozzáállást rendkívül veszélyesnek tartom – éppen a sajtószabadság védelme szempontjából. Az európai jogrendszerek kivétel nélkül elválasztják egymástól a szólás- és sajtószabadságot. A médiára valamennyi európai államban önálló törvényi szabályozás vonatkozik, az Európai Unió is alkotott önálló szabályozást az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozóan. Közelmúltban megjelent cikkében Thomas Gibbons neves angol médiajogász is kiemeli, hogy míg a szólásszabadság az egyének, és nem az intézmények (médiavállalkozások) joga, addig a médiához kapcsolódó tulajdonosi jog nem azonos a szólásszabadsággal. A szólásszabadság az utcai szónoké, a sajtószabadság a médiáé, mint intézményé, amelynek kiemelkedő szerepe van a demokratikus nyilvánosság működtetésében. A sajtószabadság intézményes védelme nem csupán többletjogokat ad, hanem többletkötelezettségeket is telepít a jog gyakorlójára, amelyek megkülönböztetik őt a szólásszabadság gyakorlójától. (...)
A »média« meghatározása magának a médiának az elsődleges érdeke. A sajtószabadsághoz kapcsolódó, fent említett többletjogok csak úgy biztosíthatók, ha tudjuk, hogy kik azok jogosultjai. Talán még nincs itt az ideje, de egyáltalán nem ördögtől való gondolat annak felvetése sem, hogy a magyar tartalomszolgáltatók lehetnek kedvezményezettjei egy, a globális online multicégek működésének piactorzító hatását kiegyenlítő szabályozásnak. Persze csak akkor, ha feltételezzük, hogy van értéke, fontos demokratikus szerepe a Magyarországon, magyar nyelven, magyar közönségnek, professzionális újságírók által, komoly szakmai sztenderdek szerint készített online tartalmaknak. Ha ezt a feltételezést elvetjük, akkor lehet igaza a TASZ-nak.”
