Pécs és Baranya sorsa is eldőlhet az új Atomtörvény keddi zárószavazásakor

2015. március 03. 12:48

A törvénymódosítás be akarja „betonozni” a Paksi Atomerőmű kiégett fűtőelemeinek végső lerakását a Péccsel határos térségében. Pécs fogalma összekapcsolódhat egy atomhulladék-tárolóval, ha megvalósul a beruházás!

2015. március 03. 12:48
Kóbor József
LMP

„A négyes után 12 nulla, más szóval legkevesebb négyezer milliárd (négy billió) forint elköltését titkosíttatja 30 évre a Fidesz a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló törvénymódosítással. Ez annyit jelent, hogy Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök leghamarabb 82 éves korában lesz elszámoltatható a magyar emberek feje fölött, Putyinnal kötött paktumjáért. Miközben az ország erőforrásait két orosz atomreaktorra költik, a Fidesz megadóztatja a napelemeket, ellehetetleníti a megújuló energiaforrások felhasználását. A pécsi távfűtéses lakásokban élő embereknek pedig nem ad a Fidesz-kormány pénzt arra, hogy csökkentsék a távfűtött lakások energiafogyasztását arra hivatkozva, hogy van erre bőven »biomassza«: a baranyai szántóföldek kizsigerelésével nyert szalma, és tűzifa a mecseki erdőkből!

A törvénymódosítás számunkra igen fontos része, hogy be akarja »betonozni« a Paksi Atomerőmű kiégett fűtőelemeinek végső lerakását a Pécs-Nyugattal közvetlenül határos Boda-Kővágószőlős térségében. A lakossági fellebbezések lehetőségét lényegében nullára csökkenti a 100 méteres »védőtávolság« bevezetése. Az elmúlt években az LMP és sokan mások folyamatosan követelték a pécsi városvezetéstől, a baranyai képviselőktől, hogy érintettségünk jogán Pécs beleszólását lehetővé tegyék. Ugyanazok a jelenlegi kormánypárti politikusok és egyes civil körök, akik annak idején a Tubes-radar ügye kapcsán látványos lakossági tiltakozások élére álltak, most hallgatnak, sunyítva lapulnak. Pedig az ingatlanok várható értékcsökkenése főleg Pécs-Nyugaton, az »egészségiparra«»környezetiparra«»diákvárosra« épülő városi koncepciók kudarca sokkal megfoghatóbb lehet, hiszen Pécs fogalma összekapcsolódhat egy atomhulladék-tárolóval a világ szeme előtt, ha megvalósul a beruházás!

Végül egy, a közvélemény előtt kevéssé ismert, de a szó szoros értelmében mindenkit érintő következménye is lesz az új Atomtörvénynek: a teljes egészségügyi szféra – a fogászati röntgenektől a tüdőszűrőkön keresztül a sugárterápiás osztályokig – az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) alá lesz rendelve. Az ebből fakadó számtalan szakmai és bürokratikus problémától eltekintve is feltűnő, hogy az OAH (vagyis az atomlobbi) »el nem vonható« bevételeit ezentúl az amúgy is forráshiányos egészségügytől beszedett eljárási díjak is hizlalni fogják.

A pécsi és baranyai országgyűlési képviselők tisztában vannak-e felelősségükkel?”

(Közlemény.)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2015. március 03. 13:59
Hat, het, az ember lapozhat!
Mich
2015. március 03. 13:15
Elkéstél a riogatásoddal, Seggfej... Az meg, hogy hol legyen tárolva az elhasznált üzemanyag valószínűleg nem ma dőlt el. Én úgy tudom, hogy azt az oroszok szívesen visszaveszik (és feldolgozzák...), ha azEU ezt megengedi...
MOPO3OB
2015. március 03. 13:03
Boda-Kővágószőlős térsége nem más mint a Mecseki uránbánya térsége. Vajon felvilágosították az LMP szagértőjét arról, hogy nem a felszínen a lakóházaktól 100 méterre fogják tárolni fűtűelemeket.
BőröndÖdön
2015. március 03. 12:58
Bízzatok Orbán G.nertársban,oszt jónapot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!