Mi kő(nyv)?

„Az Alexandra csődöt jelentett. Szinte majdnem egy időben jelent meg a hír, hogy az Ulpius Ház-nevű Kiadó is bedőlt, jóllehet sikerkönyvek kiadása volt a fő profilja. Bevált sikeres klasszikusokon kívül elvétve néhány kortárs igazi szépirodalmi mű is megjelent gondozásukban. Számomra ezek közül a legutolsó érdekes olvasmány még 2000-ben jelent meg, Tatjana Tolsztoja Kssz! című regénye – amely láss csudát, a könyv kultúrájának hanyatlásáról szól. Sajnáltam azóta is, hogy nem vállaltak fel több olyan kötetet, amely egyszerűen azért jelenik meg, mert jó, és nem azért, mert szerzője Nobel-díjas, vagy a sajtóérdeklődés középpontjában van. Eztán az Ulpius-ház egyelőre nem fog ilyent tenni. Ha az ember a honlapjukra kattint, nem is tudja, mit veszített. A megjelenő könyvborítók nyolcvan százalékán meztelen női lábak, illetve lecsupaszított férfi mellkasok, vörös bőr és selyem. (...)

Persze lehet piacra dobni és árusítani olyan köteteket, amik kívülről csilivilik, belül – tartalmilag – kizárólag negatív jelzőkkel illethetők. Külföldi szerzők áltudományos műveit tele ellenőrizhetetlen adatokkal, vagy mesekönyveket beszkennelt, olcsó digitális színezéssel turbósított illusztrációkkal. Csakhogy a minőségen aluli könyvek gyakorlatilag leszoktatják az olvasókat az olvasásról. Azaz kizárólag rövid távú üzletpolitika része lehet gyatra tartalmú könyveket eladni, akármennyire súlyos és aranymintázatú tárgyakról van is szó. Ha a kukában köt ki, vagy állandó dilemmát jelent, melyik rokonra sózzuk rá, előbb-utóbb leszokunk róla, hogy könyvet vásároljunk. Nem is olcsó, akkor meg minek? Jobb esetben néhányan a bevált klasszikusokhoz fordulnak. Mások egyszerűen pótolják az élményt egyébbel, ami nem olvasmány és nem könyv. Az Alexandra sok éves virágzása, majd hanyatlása és bukása mégiscsak igazolja a régi igazságot, hogy a könyvkiadás és eladás csak részben gazdasági, pénzügyi és marketing-kérdés. Van egy irracionális vetülete, amit úgy hívunk: kultúra és szellem. Ez pedig csak akkor működik, ha igazi érték áll mögötte. Pontosan úgy működik, mint a pénz. Fedezet nélkül minden bedől. Szellemi fedezet nélkül a legjobb akarattal létrehozott könyvkiadó sem működhet, és ez igaz a főként szórakoztató irodalmat előnybe részesítőre éppúgy, mint azokra, amelyek szépirodalmi, vagy tudományos műveket adnak ki.

Persze nem lehetnek illúzióink. Mindig lesznek olyan kiadók, akik úgy gondolják, hogy az olvasónak nincsen másra szüksége, mint csilivili borítóra, vagy sablonos krimikre és eszméletlen közhelyeket durrogtató életmód-tanácsadó könyvekre. Én pedig azt kívánom, bárcsak valóság lenne az, ami Harry Potter világában megvalósult, ahol a könyvek rákiabáltak az emberre. El tudnék képzelni olyan könyvesboltot, ahol csilivili helyett ilyen csiribiri könyvek állnának a polcon, és nem némán várnának, hogy valaki beléjük pillant, hanem ránk szólnának. Akkor még az se zavarna, ha a bolti alkalmazott azzal fogadna vasi bájjal fűszerezve kérdését: »mi kő«?”