Kiss Szilárd jól végezte munkáját

2015. március 25. 09:54

Kiss Szilárd mint agrárattasé, jól végezte a munkáját. Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom. Interjú.

2015. március 25. 09:54
Fazekas Sándor
Magyar Hírlap

- Miért hallgatnak a Kiss Szilárd-ügyben?

- Nem hallgatunk, már régebben is elmondtam – egy hónappal ezelőtt, valamint két hete -, hogy a tárca álláspontja az, Kiss Szilárd mint agrárattasé, jól végezte a munkáját. Például 2012-2013-ban huszonöt százalékkal nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba. Az ezen túlmenő tevékenységéről nincs tudomásom. Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom. Természetesen, aki törvényt sért, annak számolnia kell a következményekkel. ()

- Most ünnepeltük a földosztás hetvenedik évfordulóját, ennek apropóján lesz-e újabb állami földprogram?

- Folytatjuk a megkezdett munkát, a Földet a gazdáknak programot. Ennek keretében minden felszabaduló területet meghirdetünk, jelenleg kétszáznyolcvanezer hektárnál tartunk, hétezernél több új gazda, földbérlő van. Ez jelzi, hogy a program elég nagy kört érint. Bár mindig vannak támadások, hiszen egy-egy kijelölt területre többen is pályáznak, de látszik, hogy a többség elégedett. Mintegy hatszázezer hektárnyi állami földterület van, termőföld. Ebből négyszázezer hektárig tudunk elmenni. Eközben veszünk át más állami szervektől is területeket, hiszen a Nemzeti Földalap lesz a magyar állam földvagyonkezelője. Zajlik más program is: a kisebb, egy-három hektárnyi kiterjedésű állami területeket folyamatosan értékesítjük.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2015. március 25. 14:04
Nem szoktam ilyet, de elszakadt a cérna: Fazekas Sándor: ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD! ANYÁD! Anyád! anyÁD!
Valodi
2015. március 25. 11:21
"Most ünnepeltük a földosztás hetvenedik évfordulóját, ennek apropóján lesz-e újabb állami földprogram?" - fidesz-becsszóra - eggggésssszen biztosan...már akinek! Magyarország szarráválása – szemelvények az elmúlt 100 év termőföld-ügyeiből. VI. törvény 1945-ből: "A földreform végrehajtása életbevágó nemzeti érdek és gazdasági szükségesség. A nagybirtokrendszer megszüntetése után Magyarország mezőgazdasága erős, egészséges és termelőképes kisbirtokokon (max. 100 hold/57 hektár) fog nyugodni, melyek a birtokosok telekkönyvileg bejegyzett magántulajdonát képezik." Németh László 1956-ból a Horthy-korszakról: „Különösen a kisemberek bizonyították be, hogy a magyar gazdaságilag is tehetséges nép. A halogatott földreform ellenére százezrek szakítottak le maguknak egy darabka földet, amelybe szorgalmuk beleölhették. Jól gazdálkodó kisbirtokok, kertek ezrei lepték el az országot. Nem véletlen, hogy épp ebben az időben merült fel a Kert-Magyarország terve: a szövetkezett minőségi gazdaságokból fölépített, okosan iparosított, kertész-színvonalon álló gazdáktól megművelt magyar föld látomása.” Dr. Ángyán József 2005-ből, a szocialista kormány elleni MAGOSZ tüntetésről: „Ez a három hét a magyar társadalom újraéledésének történetében lesz fontos. Rá kellett döbbenteni ezt a népet, hogy ha nem tesz valamit az ellen, ami körülötte zajlik, vége van. Hál Istennek, a magyar gazdatársadalom volt, aki ezt megtette. Nem sokan adtak volna egy fillért sem azért, hogy ebbõl a demonstrációból valami történik. Megtörtént ez a csoda, mert elhittük, hogy képesek vagyunk rá.” Erős Magyarország - A FIDESZ programja 2007-ből: "...A Fidesz – az uniós szabályozással és gyakorlattal egyezően – a helyi, regionális termelésre, értékesítésre, valamint a kistermelői élelmiszer-előállításra úgy tekint, mint a vidéki lét és a biztonságos élelmiszer-ellátás alapjára.... A kisebb gazdaságokban a növényi és állati termék előállítása környezetbarát módon megoldható, jelentős mennyiségű, egyébként megsemmisítésre ítélt anyag az ilyen gazdaságok termelési folyamataiban fölhasználható." Dr. Ángyán József MAGOSZ országgyűlési képviselő 2013-ból: "...az Alaptörvény harmadik módosítását változatlan formában elfogadhatatlannak tartom. Az a nagytőke által uralt dél-amerikanizálódó vidékhez és agráriumhoz vezet, ahol néhány nagytőkés érdekcsoport maga alá gyűri, 'integrálja' az adott régió egész mezőgazdaságát, így annak teljes haszna az integrátorokhoz, és nem a gazdálkodó családokhoz kerül..." A Fidesz Alaptörvény 2013-ból: P)cikk (2): "... az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre és a családi gazdaságokra ... vonatkozó szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." Tormay Cecile nyomán 1918 - 2014? Fikció? „Az új Városháza termében most már halált mondtak a kisbirtokrendszerre és a földosztásra. A földosztás még valamennyire birtokban hagyta volna a magyarságot. De ez késleltetné az újfajta országhódítók terveinek a megvalósulását. Ők tehát ’központosítani’ akarnak, Budapestről kormányzott 'termelési integrációkat' követelnek, melyeknek élére, az elkergetett magyar 'földesurak' helyett, olyan egyéneket kell állítani, akik ennek az új Magyarországnak a szellemével vannak áthatva...”
bumburi
2015. március 25. 11:08
Nézzük higgadtan a tényeket. 1. Kiss Szilárd orosz prostituáltaknak ( kurváknak ) adott uniós vizumot. Őszintén megmondva, férfiember lévén ha ezek az orszlányok miniszoknyában, magassarkúban vagy lovaglócsizmában, mélyen kidekoltálva jöttek volna vízumot kérni, ha nagyon kedvesek lettek volna, bizony én is adtam volna nekik vizumot. Miért is ne? Ez az uniónak is jó. Az új GDP számitás már elismeri a prostitúciót mint értékteremtő tényezőt. Ezek a lányok az Unió GDP-jét növelték, értéket teremtettek úgy hogy közben több száz vagy ezer uniós polgárnak szereztek örömet :) Mondhatnánk úgy is, hogy a kurvák az emberiség jótevői, hisz azzal töltik napjaikat, hogy másoknak örömet szerezzenek. Ezért i hivják őket örömlányoknak :)
szintiboj
2015. március 25. 10:56
Valahogy itt sem tolonganak a narancsködös kommentelők..... az a "taktikájuk", hogy ami nekik kínos arról egyszerűen nem vesznek tudomást mintha nem is lenne, de attól még van :DDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!