„Ha már szóba hozta a »normális« időket: végbement az egyházon belül a megtisztulás, a »besúgótlanítás«?
Szellemi értelemben értettem, hogy sosem volt »normális« időnk, mert az üzenet, amit az egyház képvisel, hirdet, megpróbál megélni, az az Istentől elszakadt vagy elidegenedett embernek elfogadhatatlan. A pártállami kor kis idő az egyház történetében, teherben azonban nagy, már csak azért is, mert nem tudtuk megfelelő módon rendezni a kérdést. Meggyőződésem, hogy nem lenne már kellemetlen e kérdéshez nyúlni, ha lett volna annyi bátorságunk, hogy krisztusi lelkülettel, semmit nem eltussolva, úgy lépünk át 1990-ben egy másfajta világba, hogy közgyónással a terhet. Ez nem történt meg, velünk maradt a probléma, rendezetlenül. Talán könnyebb lenne, ha rendezetten lenne velünk. (...)
Az országot ma – saját definíciója szerint – egy keresztyén–konzervatív pártszövetség vezeti. Mint egyházi vezető, mit észlel ebből? Látható-e a politika területén, a mindennapokban a keresztyén értékrend megvalósulása?
Bár az egész nyugati civilizáció útkeresésben van, teljesen érvényes eszme- és tájékozódási rendszernek tartom a keresztyén–konzervatív nézőpontot. Még akkor is, ha az útkeresésben más politikai irányzatok más meggyőződés felé próbálnak terelni. Ami üdvös lenne sajátosan Magyarországon, hogy ezeknek az értékrendeknek a megvitatása tisztességesen menjen végbe, jelenleg ebből keveset tapasztalunk, inkább az értékrendekben is pártosodás figyelhető meg, aminek nem örülök. Számomra a keresztyén–konzervatív eszmeegyüttesben azért jelent értéket, mert az élet alapvető kérdéseit evidenciaként kezeli, s ezeket nem megvitatni kell, hanem elsajátítani.
Orbán Viktor nemzeti keresztyén gondolkodást emleget mint kormányzása alapját. Mi a véleménye az állami szféra és a vallásosság közeledéséről, ha ön szerint lehet ilyenről beszélni?
Lehet, de csak kikötésekkel. Az egyházat és az államot több mint százhúsz éve szétválasztották Magyarországon. Amit államon értünk, az az egyháztól különválva működik – két valóság él együtt. Más kérdés, hogy a politikai elit és a törvényhozás a jelenlegi formájában – ahogy 1990 óta működik –, milyen kapcsolatban áll az egyházzal, és akar-e vele együttműködni. Ha azt mondjuk, hogy egy járművön utazunk, akkor elemi szabály, hogy az állam az első osztályú kupéban, az egyház a harmadosztályon utazik, s nem gondolom, hogy a működés iránya az lenne, hogy osztályt cseréljünk. Ám egy szerelvényen közlekedünk, mindenkit izgat, merre tartunk, az utasok időnként találkoznak, szóba kell elegyedniük egymással. Egy országban élünk, nem baj, ha egymásnak ismerősei és együttműködő partnerei vagyunk. (...)
Nagyon diplomatikus, de az előző zsinati ciklus végén sokat küzdöttek az egyházi támogatás változatlan volumenéért. Nyilván az a célja az egyháznak, hogy amit eddig kivívott magának, abból ne engedjen.
Nem szeretnék pénzről vitatkozni. Értelmetlennek és olykor megalázónak tartom. Jó megállapodásokat kell kötni az állammal, amelyeknek világosan kell tartalmaznia, mi az a támogatás, amit az egyház azért kap az államtól, mert állami feladatot lát el, gondolok itt az oktatásra, a közszolgálatra, a szociális szférára. Mi az, amit az egyszázalékos felajánlásokból az állam eljuttat az egyházaknak, s mi az, amit »társadalmi szervezetként« pályázaton nyertünk. Ha ezeket világosan meg tudnánk különböztetni, talán szétfoszlana az a zűrzavar, ami a fejekben van, köszönhetően némiképp ugyancsak a médiának. Akkor látná mindenki, hogy nem az állam tartja el az egyházat, hanem a saját hívei. Ha ide eljutnánk, megszűnnének a kínos viták, amelyeket az állam és az egyház között többször sikerült kiprovokálni az utóbbi évtizedekben. (...)
Számos fontos területen vannak jelen az idősellátástól a cigánymisszión át az egészségügyig. Felelős-e az egyház a romaintegráció hiányosságaiért?
Ez az integráció szó olyan fogalom, mint a demokrácia, ha akarom így, ha akarom, úgy értem. A keresztyénség e területen a kezdetek óta jelen van, Pál apostol mondja: nincs pogány, zsidó, barbár, görög, férfi vagy nő, rabszolga vagy szabad, Krisztusban mindannyian egyek. Ha valaki ezt megérti, az többszörözött erővel tud akár rettenetes körülmények közt is tenni az emberi tisztességért, méltóságért, az embertársért.”