Mert erről van szó. És persze arról, hogy ifj. Lázár Zoltán apja a Lázár fivérek egyike, akik szintúgy a magyar lovassport hírnevét öregbítik, ráadásul kormánypártiak, sőt, még a CBA üzletlánchoz is közük van. Ettől érzi magát feljogosítva Bede, hogy egy 16 éves gyereket meggyalázzon. Hogy elvegye a nevét, és CBA Zoltánnak titulálja. Hogy elvegye tőle a sikert, a teljesítményt és mindent, amiért ez a srác rengeteget dolgozik, csak azért, hogy a fiún keresztül rúghasson egyet az apjába, a Magyar Televízióba és persze a Fidesz–KDNP-be.
Csak úgy. Mert tényleg nem számít semmi sem. Mint odaát a HVG-nél, ahol a közszolgálati televízió cigány riporterével lehet szórakozni a származása miatt. Ahogy baloldali és liberális körökben meg lehet tenni ugyanezt Orbánnal is, természetesen.
És Bede mögött felsorakoznak a már emlegetett kedves olvasók, akik a névtelenség boldog homályában szabadjára engedik nyomorult és ocsmány lelkük minden szennyét. Csupa nyilas házmester, ávós verőlegény, aki csak az alkalomra vár. Ha ezeket el lehetne örökre tüntetni, szebb hely lenne a világ.”