Elnémulnak az utcasorok

„A többségi nemzet tagjai is kivándorolnak, ha másképpen nem megy, akkor valahogyan magyar állampolgárságra tesznek szert, és úgy hagyják el az országot. Nem kell azonnal korrupcióra, vagy okirat-hamisításra gondolni. Újvidéken például már jó ideje egyre-másra nyílnak a magyarnyelv-iskolák, ahol lelkiismeretes, kemény munka folyik. Beszélgettem olyan fiatal szerb szakemberekkel, akik meg sem tudtak mukkanni magyarul, s egy év nyelvtanulás után elfogadható szinten kommunikálnak. Naivan akár arra is gondolhattam volna, mekkora szerencse, hiszen a Vajdaságban terjed a magyar nyelv, miáltal közelít egymáshoz a két nemzet. Természetesen nem erről van szó! (…)

Ez nemcsak a két állam javuló viszonyával magyarázható, hanem azzal is, hogy a VMSZ jelenleg a kormánykoalíció tagja. Ez a szerb nemzeti jobbközép kormány olyan, amilyen, ám a VMSZ vállalja a felelősséget a munkájáért. A politikai játéktér részesei lettünk. Ez pedig azt jelenti, hogy többé nem lehet minden kudarc okát a többségi nemzetben keresni. Ha például a közintézetekben, a rendőrségen, a bíróságokon, a közvállalatoknál nem érvényesül a munkahelyek arányos elosztása, akkor nem csoda, ha a kisebbségi polgárok nagyobb számban vándorolnak el, hiszen ez rossz üzenet a számukra.

Ezúttal nemcsak »ők« felelősek, hanem »mi« is. A tét nem csekély! Az optimista szólamok nem segítenek. Ha a nemzeti együttműködés rendszerének egyik fontos, sajnos nem eléggé hangoztatott próbaköve, hogy a kisebbség lélekszámcsökkenésének mutatóját legalább a »szocialista idők« szintjére szorítsuk le (ez, bizony, nagy paradoxon!), akkor ez a program pótvizsgára kényszerül. Ha lesz még rá időnk.  Mert a hangzatos jelmondatok csak szavak, a tények pedig tények. Már csak azzal mentegetőzhetünk, hogy annál rosszabb a tényekre nézve.”