Szóval jó volt a rendszer 89-ben is, csak az volt a baj, hogy nem ő volt Kádár.
„Amikor a politikai ellenpont déliáramlatozott volna az oroszokkal, még kiállt ellene, amúgy 89-es módon. Ám mihelyt kormányra került, a dolog kezdett képlékennyé válni. Először verbális ellenség lett Európa, névleg azért, mert nem hagyja, hogy mindenben azt csinálja amit akar, de valójában inkább azért, mert ha itthon teljhatalmad van, és mégsem megy a szekér annyira, mint azt a királyi tévéhíradó mondja, annak okot kell találni. Aztán egy éve jött a fordulat. Vissza az oroszokhoz.
Enélkül nincs rezsicsökkentés, mondja most.
Olcsó olajgáz, hát bánjuk is mi az oroszokat, még azzal a Nyugat-Európával is szembemegyünk, ahová kiköltözünk, ha itthon nincs megélhetés.
Szóval jó volt a rendszer 89-ben is, csak az volt a baj, hogy nem ő volt Kádár.
Ez érthető, még ha nagyon nem is tetszik. A kérdés az, hogy nekünk, a népnek, és főleg a saját híveinek ez tetszik-e? Vagy teljesen lecserélte a 2002-es bázist az akkori szoci bázisra, csak azért mert akkor az többen volt? Szóval a kérdés hozzájuk szól, hogy ez így tényleg rendben van? Hogy olcsóbb gázért a nevünkben bomlassza az ország azt a szövetségi rendszert, amelynek a tagja?”
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
A német AfD vezetője az orosz energiát kívánja vissza, a Bizottság szerint hiába.
Kijev szerint egy Moszkva melletti műholdas kommunikációs központot is eltaláltak.
A kézbesítők a túlzott fizikai terhelésre és gyorsan melegedő védőitalokra panaszkodtak.
Donald Trump meg akarja akadályozni, hogy visszaéljenek a külföldiek születési jogú állampolgársággal.
