Putyin árnya

„Csodálkozom, elmosolyodok, amikor hallom Gyurcsány Ferenc volt kiszistát, demiszest, emeszempést és a többi volt komcsit szidni Putyint, Oroszország első emberét. Az antiputyinisták, az újdonsült oroszellenesek még negyedszázada, de még tíz éve is csókolgatták a szovjet-oroszok ülepét, sőt Gyurcsány saját házában (a Rákosi-korszakban elüldözött polgár házában) fogadta miniszterelnöksége idején az orosz elnököt. Akkor lihegett, hűségesküt fogadott, pulikutyát adott és miegymást. S lám most micsoda pálfordulás! Furcsa tehát sokaknak, hogy a szovjetek valamikori hűséges fegyverhordozói, fiai, hogyan gyűlölködnek az oroszok ellen. Könyörgöm, mi a baj az oroszokkal? Akkor kellett volna fintorogni, ellenkezni, amikor megszállva tartottak bennünket. Jelenleg tisztes távolságban vannak. S ez így helyes. Energiapolitikai, gazdasági, kereskedelmi érdekünk, hogy jó üzleteket kössünk velük és nem utolsósorban az, hogy biztonságban legyünk tőlük és az ukrán-helyzettől. Drága honfitársaim árnyékra vetődtök, ha folytatjátok a putyinozást! Putyinnal a németek és a franciák is tárgyalnak. S nemsokára nagyobb nemzetek is. Ez ma Európa érdeke.

Amit egyes balliberális megmondóemberek kritizálnak, Orbán Viktor Kállai-kettősét, az úgynevezett hintapolitikát, az nem más, mint amiben Magyarország él, immár ezeregyszáz éve, azaz kiegyezni a környező országokkal vagy harcolni, küzdeni a hazáért. S mindig az volt a jó magyar politikus, aki az adott időszakban jól használta ezt a harcmodort. Gondoljunk csak például Árpád fejedelem, Szent István, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás, Bethlen Gábor, Deák Ferenc és Bethlen István politizálására. Egy cél lebegett a szemük előtt: naggyá tenni vagy egyben tartani Magyarországot. Itt a Kárpát-medencében a cél mindig a túlélés, a megmaradás volt. Ma is az.

A legnagyobb ellenség persze mindig a belső ellenség volt.”