Visszabeszélők

„Nem nagyon tudom tisztelni azokat a politikusokat, akik ha kikerülnek a pikszisből, már másnap »megvilágosodnak«. Amíg a zakójukon a tisztségükkel járó sok csillagot viselték, amíg a szolgálati autó éjjel-nappal a rendelkezésükre állt, csillogó szemmel, arcra fagyott, alázatos mosollyal csüngtek az »előljáró« minden szaván.

Szeretném előrebocsátani: a jelenség rendszerfüggetlen. Nem akarok messzebbről példákat hozni (noha, tehetném) elég visszamenni a rendszerváltás első napjaiig, amikor egymást lökdösve jöttek-mentek a damaszkuszi úton az addig tisztelettel övezett, majd megtérő politikusaink. Hadd ne említsek másokat, mint az élen menetelő korábbi megyei titkár - Népfront elnök - politikai bizottsági tag - minisztert; vagy az egykori berlini, moszkvai nagykövetet, külügyi KB titkárt; az MSZP-ből jobb szélre került politológus egyetemi tanárt; a korábban szépen elismert, az aczéli kultúrpolitika előtti hajbókolástól sem távol álló írókról, művészekről, na és persze pályatársainkról nem is beszélve.”