Rogánantónió és a csodafegyver

„Mi is gyanítottuk, hogy a hirtelen (de okkal) elővett bevándorló-ellenesség a Habony-művek legújabb rezsicsökkentős csodafegyvere. Hogy megint csodafegyvert talált az Árpi, annak elismeréséhez se kell túl sok vonatkozó szociológiai felmérést átböngészni, melyekből kihámozható, hogy a magyari ember a kérdezőbiztosok körében mindig bizalmatlan az idegennel szemben, aztán persze elmegy gyrost enni a sarki törökhöz, aki jordán meg veszi a zacskóslevest a kínainál. (...)

Részünkről az egyetlen kézzelfogható eredménye ennek a –nevezzük a nevén – kommunikációs blöffnek, az kimerül abban, hogy Rogánantóniót végre nem csak a Juhászpetivel látjuk vívni, hanem az újgenerációs baloldali, aktivista rinyagépek is felírták maguknak a személyes ellenségek közé. 

Mert a tegnapi nyugati pályaudvaros (plebejus?) sajtótájékoztató alatti és utáni közjátékok bizony feliratkoztak az év legviccesebb jelenetei közé, melyekből decemberben aztán összeállítjuk a szilveszteri bejátszást. Azzal indult a műsor, hogy néhány – ránézésre – felső középosztálybeli aktivista nekiállt körbetáncolni transzparenssekkel és doktriner ostobaságokkal felfegyverkezve a Tónit, hátha végül sikerül annyira jó pozíciót fogni, ahol már a királyi televízió termelési jelentéseibe is belelátszódnak. Szegények nem voltak tisztában az M1 Híradó profizmusával, egy-nulla, s nem nekik. Második programpontjuk a kissé szereplési-mániás, de tulajdonképpen ártatlan Paprikakinga bevetése volt, aki a »mitnézel-nenézzél« stílusban szorongatta meg Rogántóni mogyoróit. Ő meg jólnevelt, egykori fidelitászos kispajtásként még megkísérelt válaszolni egyszer, aztán inkább megfutott. Egy-egy.”