MSZP: Több rezsicsökkentést!

2015. február 03. 15:06

Az MSZP szerint a Fidesz egyetlen gombnyomással csökkenthetné a gáz-, a villany és a távhőszámlákat. A párt szerint az állami közműholding nem hoz semmilyen megtakarítást az embereknek, és csak „a haverok miatt akarja létrehozni”. Szerintük ezt erősíti az is, hogy a cég nem lesz nonprofit.

2015. február 03. 15:06

Az MSZP szerint felháborító, hogy a kormány több tízmilliárd forintot öl az állami közművállalat létrehozásába, miközben egyetlen gombnyomással csökkenthetné a gáz-, a villany és a távhőszámlákat.

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón azon véleményének adott hangot, hogy az állami közműholding nem hoz semmilyen megtakarítást az embereknek, az abba fektetett milliárdok soha nem fognak megtérülni. Hozzátette: a céget nem az emberek, hanem „a haverok miatt akarja létrehozni” a kormány, hogy legyen még egy hely, ahol „zsíros állásokat lehet kapnia a rokonoknak, barátoknak”. Szerinte ezt igazolja az is, hogy a vállalat működése – az előzetes hírekkel ellentétben – nem lesz nonprofit.

A szocialista politikus felidézte, az MSZP már benyújtott törvényjavaslata arról szól, hogy az olcsóbb kőolaj és gáz árából származó hatalmas megtakarítást oda kell adni az embereknek. Kifejtette: a javaslat szerint április 1-jétől a háztartások átlagfogyasztásának mértékéig 20 százalékkal csökkenne a lakossági gázszámla, illetve ugyancsak az átlagfogyasztásig 10 százalékkal mérséklődne a lakossági áramszámla. Mint mondta, a távhődíj szintén 10 százalékkal csökkenne.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2015. február 04. 06:30
Tóth Bertalan, MSZP! Ez már a "demokratikusan és jogszerűen" buktatás utáni választáson első szavazóknak agyalt kampányszöveg? Akkor hányszor lehetett volna 2x4 év alatt egyetlen tollvonással a Kánaánt idehozni.
Fakutya Vigyora
2015. február 04. 01:20
http://mno.hu/migr/szijjarto-szocialista-luxusprofit-okozza-az-aramaremelest-460341
harcimarci
2015. február 04. 01:18
Látom,nemcsak én nyomom a rezsi gombot hajnali 1- kor...
harcimarci
2015. február 04. 01:06
Kedves MSZP, szólhattatok volna előbb is a Fidesznek,mit kínlódnak itt a rezsicsokkentessel,van erre egy gomb. Ha mar a rezsi gomb létére ennyi év után fény derült, megmondhatnátok,hol van. A parlamentben?Az MSZP székházban ,a pénz kifizető páncélszekrényben? Vagy Ferenc elzabralta nehogy megnyomhassa a Fidesz,sok munkától kímélve meg magát? És ami a fő: Ti miért nem nyomtátok meg a rezsicsokkento gombot egyetlen egyszer sem az elmúl (nyóc) hetven évben? Beszorult a gomb vagy mi?! Dilettáns kormányzás után most kreténkedő ellenzékiség? Legyen már elég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!