Pax Angela

„Merkel tehát békét akar, de azt akarnak-e a többiek is? A felkelők most támadásban vannak, nekik nem sürgős. Moszkvát a szankciók zavarják, azonban nem annyira, hogy »feladja arcát«, ez vonatkozik az amerikai fegyverszállítmányokra is. »Nem lehet annyira felfegyverezni az ukrán hadsereget, hogy Vlagyimir Putyin elrettenjen« – ismerte el Münchenben Merkel. Minden más esetben pedig a több fegyver több háborút jelent. 

A »mindenáron béke« a kijevi vezetésnek sem előnyös: Porosenko elnök és Jacenyuk kormányfő belföldi támogatottságát az oroszellenes propagandával tudja úgy-ahogy fenntartani. A Nyugat is csak addig nem néz a körmükre, amíg a háború viszontagságaira lehet hivatkozni. Viszont ez pengeélen egyensúlyozás: a katonai vereségek, az államcsőd egy pillanat alatt elsöpörheti a rezsimet. Jöhet a sokadik, ki tudja, milyen színű Majdan. Végezetül ott van az Egyesült Államok, amelynek cégei látványosan keresnek az orosz–EU szankcióháborún. Geopolitikai szinten pedig az az érdeke, hogy Oroszország és az Európai Unió egyre jobban beleragadjon az ukrajnai helyzetbe, fel se merüljön Washington elsőbbségének megkérdőjelezése – például a Brüsszellel folytatott szabad kereskedelmi tárgyalások kapcsán se.

Lehet mindezt egy nevezőre hozni? Tavaly ősszel Minszkben sok minden szépről megegyeztek, a lényeg azonban a fegyverszünet volt. Tárgyalni érdemben csak akkor lehet, ha hallgatnak a fegyverek. Azonban Minszk után sem hallgattak, mi biztosítja hát, hogy Minszk–2 után jobb lesz a helyzet? Lehet harminc kilométer helyett akár annak duplája is a demilitarizált övezet, vagy akár csak tíz centi, ha senki sem veszi figyelembe. Küldjenek békefenntartókat? De mégis milyeneket? Az orosz vagy angol akcentus kék sisak alól sem elfogadható, a németnek a régióban nincsenek túl szép hagyományai, a franciák egyedül nem vállalják be, Kína nem foglalkozik ilyesmivel, a »kicsikből« összeállított vegyes békehaderő pedig nem lenne hatékony – és valljuk meg, az egyéb »euroatlanti kötelezettségvállalás« mellett ember sincs rá.”