„Hónapok – de talán már évek? – óta megy a nyafi, hogy miként lehetne kifogni a Jobbik vitorlájából a szelet. Demagógiában már megugrották sokan a lécet, néha még az LMP-nek is sikerül teljesíteni a feladatot. Ellenfélválasztásban egyelőre a Jobbik behozhatatlan (zsidók, cigányok, négerek, és ezek kombinációi), legyünk annyira naivak, hogy a politikai paletta többi szereplőjében maradt egy szemernyi emberség, hogy ebben nem versenyzik velük. Habár, a faszt nem, a Fidesz által a falra festett gazdasági bevándorló az gyakorlatilag egy zsidócigány, aki a mi négermelónkra hajt.
Na de mindegy is, nem ez most a lényeg. Itt a kiváló lehetőség, hogy V, a mi szuperhősünk találjon magának végre egy rendes ellenfelet, de olyat, akit ha leszúr, akkor nekünk sem fáj. A villódzó szemű Ájemef, a rezsitüsszentő hapcibenő, meg a nyakkendős amerikai után adódik itt egy fajsúlyos krapek, úgy hívják, hogy Buda-Cash ügy.