„Ehhez képest milyenné lett az emberi szó: istenkáromló, trágár, gyűlölködő, telve hazugsággal a közbeszédben, a politikában, de még a szellemi életben tevékenykedőkről is sokszor el lehet mondani, hogy megnyilatkozásaik »az írástudók árulása«. Mennyi szószátyárság, üres közhely van ebben a világban, pedig Jézus azt tanítja: »Minden fölösleges szóról számot adunk, szavaink alapján mentenek föl vagy ítélnek el bennünket« (Mt 12,36). Mi a fölöslegesen kimondott szó? Ami nem serkent a jóra, amiből nem épülünk hitben, szeretetben, amiből nem ismerjük meg az igazságot, ami által egymásnak nagyon súlyos kárt okozunk. Ferenc pápánk hivatalba lépése óta többször foglalkozott a pletykával, megszólással, rágalmazással, az adott szó meg nem tartásával, amit a legsúlyosabban elítélt. (...)
Szomorúan tapasztalom, hogy egyházközségeinkben vannak olyan emberek, akik másokat megrágalmaznak, nevüket nem vállalva feljelentenek, féligazságot, hamis információkat közölnek. Ha rákérdezünk ezekre a vádaskodókra, honnét tudja ezt, és mivel bizonyítja, akkor nagyon sokszor ez a válasz: »Hallottam, ezt beszélik«. Pilinszky János írta, hogy minden nyelvromlás valódi oka a szeretet hiánya. Akik alaptalanul vádaskodnak, egyben azt is kinyilvánítják, hogy nincs bennük szeretet.
Nagyböjt kezdete van, Jézus fölhívó szava, hogy térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, szóljon személyesen nekem is, vizsgáljam meg a lelkiismeretemet, hogyan bánok szavaimmal, mit mondok másokról, mert ez egyben tanúságtevés is. Ugyanakkor határozzuk el, hogy vállaljuk a szó fegyelmét, amiről Jakab apostol tanítja: »Ha valaki nyelvével nem vétkezik, tökéletes ember, az képes egész testét is megfékezni« (vö. Jak 3,2). A vallásos ember meghasonlottsága az apostol szerint: »Nyelvünkkel áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok száll. Testvéreim, ennek nem szabad volna így lennie.« (Jak 3,9-11).”