A DK szerint a Fidesz kormányzása csak a lopásról szól

2015. február 12. 12:35

A DK szerint a vasárnapi zárva tartás egyedül „Orbán Viktornak kedves rokonok, vállalkozók, barátok” gazdagodására szolgál. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor és a Fidesz kormányzása csak és kizárólag arról szól, hogy törvények, különadók és jogszabályok útján az övék és környezetüké legyen minden.

2015. február 12. 12:35

A Demokratikus Koalíció szerint az egyes boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló rendelet azért születhetett meg, hogy az Orbán Viktornak kedves rokonok, vállalkozók, barátok gazdagodhassanak. Erről a párt szóvivője beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Népszabadság értesülésére reagálva, amelyik szerint a kikötőkben üzemelő boltok is mentesülhetnek a kötelező vasárnapi zárva tartás alól.

Gréczy Zsolt azt mondta, kezdetben ezekre az üzletekre is szigorú szabályok vonatkoztak, de amióta Orbán Viktor veje „kikötőtulajdonos” lett, megjelentek a kedvezmények. Szerinte az sem véletlen, hogy azt követően duplázták meg a sertéstelepek támogatását, miután Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester megnyitotta a sajátját. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor és a Fidesz kormányzása csak és kizárólag arról szól, hogy törvények, különadók és jogszabályok útján az övék és környezetüké legyen minden. Elmondta, a vasárnapi zárva tartás ügyében tartandó népszavazás érdekében indított petíciójukat eddig hatvanezren írták alá.

A nol.hu-n csütörtökön jelent meg egy cikk arról, hogy készül a vasárnapi zárva tartás részletszabályozása. A lap szerint a rendelet több új kivételt is behoz, a kertészetek és Tüzép-telepek mellett például nyitva maradhatnak a kikötőkben üzemelő boltok.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
micream
2015. február 12. 20:42
sorra buknak meg a fideszes bűnözők, erre a félázsiaiak elkezdenek gyurcsányozni. mekkora jellemek
balbako_
2015. február 12. 19:39
Mindenki magából indul ki. Ha a legnagyobb európai bűnözőcsaládot nézzük az Apró-Dobrev-Gyurcsány klánt akkor a tisztességes meggazdagodás lehetetlen.
Mich
2015. február 12. 19:32
Gyurcsány és az öreg zsidó szerint meg lehet gazdagodni a zárva tartásból...
kitiltott
2015. február 12. 16:40
Ez kevés lesz Népi Demokratikus Koalíció tól
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!