Az erdélyi szász etnikai térszerkezet megsemmisülése

„A legnagyobb problémát a szászok már kialakult és alaposan megcsontosodott nemzettudata jelentette. Náluk már megvalósult mindaz, amiért a magyarok ekkor kezdtek el küzdeni. Szászföldön a szászok anyanyelve volt a hivatalos, saját egyházi rendjük volt, náluk nem létezett sem jobbágyság, sem nemesség, saját bíráik ítélkeztek felettük, saját iskolarendszert tartottak fenn és autonómiájuk területi szinten is elkülönült a környező területektől. Nemzeti törekvéseik mindennek megőrzésére irányult, és nem további jogok követelésére. Ezen nincs mit csodálkozni ugyanezt tették a székelyek is. Természetesen a szászok között is voltak olyanok, akik reménykedtek a nagyobb autonómiában, mely közvetlenül Bécs fennhatósága alatt áll, de ezek csupán egy kisebbség vágyálmai voltak. Mivel a reformkori és 1848-as magyar elképzelések fenyegették ezt a több száz éves megszilárdult rendszert a fegyveres harcban ahhoz csatlakoztak, aki hajlandó volt különállásukat megőrizni. (...)

Az utolsó magyarországi népszámláláson 231000 erdélyi szászt számoltak össze, akik 12 vármegye területén éltek. Ezek között volt Nagy-Küküllő, a másik német többségű vármegye Moson mellett. Mosonnal ellentétben Nagy-Küküllő vármegyében csak relatív többségben voltak a német anyanyelvűek (41,8%), alig pár ezer fővel haladták meg a románok számát. Az összes többi megyében a szászok kisebbségbe kerültek. (...)

1923-ra a maradék önkormányzatukat is megszüntetik, a Szász Egyetem hatalmas birtokait - melyhez még a magyar kormány sem nyúlt - a román állam ugyanúgy elveszi, mint a magyar nemesség és egyházak földjeit. Ennek ellenére számarányukhoz mérten a szászok adják továbbra is Erdély legműveltebb emberfőit, gyáraik, vállalataik országos rangra emelkednek, iparosaik messze földön keresettek. (...)

Konkrét adatok nincsenek arról mennyi embert érintett ez az emberkereskedelem, pontos kimutatások csak a '70-es évektől készültek. A kifizetett németek számát 250-400 ezer fő közé teszik, melybe a bánsági svábok is beletartoztak. A Behajtás I. művelet során az NSZK több mint egy milliárd márkát fizetett ki Romániának. A románok látva a prosperáló üzletet a Behajtás II.-ben zsidókat kezdtek árulni Izraelnek, majd a Behajtás III.-ban már akárkit, aki el akart menni és volt aki fizetett érte. 1989-ben még 95 000 szász élt Erdélyben (az 1910-es népesség 40%-a). 1990 után átszakadt a határ és szinte minden szász, aki eddig Erdélyben maradt szedte a cókmókját és elment nyugatra szellemfalvakat hagyva maguk mögött. 1991-92-ben két év alatt összesen 75 000 személy vándorolt ki.

2011-ben egész Romániában már csupán 36884 német nemzetiségű embert számoltak össze (1941-ben még 540 ezren voltak). 2003-ban a nagyszebeni szász evangélikus püspökség adatai szerint az erdélyi szászok létszáma 14 770 főnyire apadt. Nincs már olyan település Erdélyben, ahol a szászok elérnék a 10%-ot és a maradók átlagos életkora 67 év. Jobbára az idősek, vegyes házasságban élők döntöttek a maradás mellett, akik már nem reménykedtek új életben Németországban.”