Választások

„A választás tisztességességének ugyanis feltétele, hogy az eredmény valóban reprezentálja a választói akaratot, ugyanakkor ne tegye lehetővé az abszolút hatalom megszerzését. Garantálja a pártok között maximális versenyt, illetve ne zárja ki automatikusan az új erők megjelenését. Ugyan az első feltétel tökéletes teljesítése nem lehetséges (mármint matematikailag), de nagyjából jó, elfogadható közelítést lehet találni, ez azonban az adott ország politikai hagyományaitól függ. Ennek egyébként a tisztesség ideáján túl az is a célja, hogy megnehezítse vagy lehetetlenné tegye az egyfókuszú, egy konkrét kérdésben gerjesztett indulatokkal összetartott politikai csoport (amit Madison factionnak hív) hatalomszerzését.

Két drasztikusan eltérő példát is fel lehet mutatni. Amerikában a nyílt versenyt az előválasztások rendszere biztosítja, az újdonságok megjelenését pedig az, hogy a két nagy párt nagyon laza formáció, és egy-egy új csoport bármikor komolyan hallatni tudja a hangját a Demokrata vagy a Republikánus Párton belül. Ehhez képest az angol rendszerben, ahol az egyes politikai irányzatoknak jellemző területi eloszlású bázisuk van, a tisztán egyéni választás is reprezentatív eredményt ad.

A magyar rendszer viszont már 1990-ben torz volt ehhez képest, igaz ugyan, hogy méltányolható okokból: a kalandorok kiszűrésére szolgált volna a 4 százalékor (később 5 százalékra emelt) küszöb, a töredékszavazatok pedig megerősítették a győztest, illetve a küszöböt megugró, de önállóan egyéniben nyerni képtelen kispártokat. Így – elméletben – a kormányzás stabilitása és a tisztességes verseny is biztosították. Csakhogy a gyakorlatban ez a két tömb állóháborújához vezetett, ahol az egyetlen cél a minősített többség elérése volt. Az egyetlen, lényegi támogatottságot elérő új párt a Jobbik lett, ők sem képviselnek azonban új eszmerendszert, csak XXI. századi módon fogyaszthatóra csomagolták Csurka XX. század elejéről származó ideológiáit, és az absztrakt zsidózás helyett a jobban eladható cigányozást részesítik előnyben. Ugyanakkor Magyarországon nyoma sincs az Európában és a régióban mindenütt meglévő, jellemzően 5–15, esetleg 25 százalék körüli választási eredményt stabilan hozó, gazdaság- és kapitalizmusbarát liberális pártnak, mert egy ilyen párt mindkét jelenlegi tömb biztos győzelmét veszélyeztetné.”