A demokratikus atomfelhő, avagy Ulrich Beck hagyatéka

„A kockázattársadalom hibái – mint az atomfelhő – nem állnak meg a nemzetállamok határainál. Ezért sem a politika sem a tudomány nem elégedhet meg egy-egy ország határain belüli cselekvéssel. A tudományos, módszertani és politikai nacionalizmus vakvágány Beck szerint. A huszonyegyedik században a valódi társadalomtudomány és a valódi politika kozmopolita és globális, Beck csak így látja megfékezhetőnek, kezelhetőnek a kor problémáit. Így vált Ulrich Beck az Európa-projekt egyik leglelkesebb támogatójává.

Ennek az Európa-projektnek a legnagyobb tesztje a mai napig elhúzódó gazdasági-pénzügyi válság. Csak úgy, mint Habermas, Beck sem volt lenyűgözve Merkel Európa-politikájától. Beck szerint Merkel népszerűsége a német választópolgárok körében annak köszönhető, hogy míg otthon a szocdemek és a zöldek irányába visszafogott kompromisszumkészséget mutat, addig a külpolitikában a többi ország felé »brutális neoliberalizmus« jellemzi, ahogy Beck egyik legutolsó, a Guardianben megjelent véleménycikkében fogalmazott (»Merkiavelli« – így nevezte el Beck ezt a taktikát a Merkel és a Machiavielli tulajdonnevek összetoldásával). Beck nem volt lenyűgözve attól a megszorító politikától, ami szerinte egyre veszélyesebb irányba viszi Európát. A válságból a kiutat egyedül az erősebb politikai együttműködés és a vele járó közös költségvetési politika jelentheti, ami képes lehet az eurózónát kiragadni abból a jelenlegi életveszélyes egyensúlyi helyzetből, mely a megszorítást intézményesíti Európában.

Kritikája ellenére Beck haláláig is optimista volt, bízott benne, hogy Merkel következő választási győzelmét követően végre elkötelezi magát a mély európai reformok mellett a pénzügyi foltozgatás helyett.”