Hogy miért nem tudnak egységesedni, azt mindenki tudja: a pártok többsége mára teljesen elveszítette szavahihetőségét, hitelességét, társadalmi legitimációját. És igen ki kell mondani: vannak olyan szereplők, politikák, politikai pólusok a demokratikus oldalon, amelyek meggátolják a többiek épülését, és megoldhatatlan dilemma elé állítják azokat, akik úgy vélik: 2018 után már tényleg nincs újabb négy évünk, együttműködés nélkül pedig a centrális erőtér nem zúzható szét. Mert mindig lehet mutogatni rájuk, mert mindig lehet emlékeztetni rájuk, mert sokan nem feledjük, hogy olyan politikai kultúrát szimbolizálnak, amely ahhoz a centrális erőtérhez vezetett, amitől most meg akarunk szabadulni. A választások egyértelműen megmutatták: ebben a felállásban legfeljebb a második hely megszerzésére van esély. De a NER-ben nem osztanak ezüstérmet.
A pártok legitimációs deficitjére adott válaszként léptek be ismét a közéletbe a civil szerveződések. Hamvasak, újak, pártpolitikailag szüzek szinte mind, sokan közülük sokat tettek már eddig is a közért, sokan építettek fel sikeres szakmai karriert. Azaz szavahihetőek és hitelesek. Tömegeket tudnak megmozgatni, az elégedetlenkedő embereknek végre van lehetőségük kiönteni magukból dühüket, mérgüket és ingerültségüket az elnyomó rendszerrel szemben. Igen, mára sok tekintetben elnyomó lett a rendszer. Egyfajta érlelő szerepük van, a társadalmi változások forrnak a konyhájukban. De! Sokan és sokszor elmondták már előttem is, hogy a mai túlzott elvárás a civil mozgalmakkal szemben könnyen tévútra terelheti a mozgolódást: elhalhat vagy radikalizálódhat. Mindkettő sajnálatos és tragikus lenne az ország életében. Milyen elvárásokat támaszt ugyanis a tömeg a civilekkel szemben? Röviden: oldják meg Magyarország problémáit. MOST. Vázolják fel és valósítsák meg egy ÚJ MAGYAR KÖZTÁRSASÁG koncepcióját, amiről egymásnak ellentmondó vélemények vannak a tömegben és még a szószólók között is.
A mai képviseleti demokráciákban a pártok feladata és kötelessége, hogy évekig tartó szívós munkával az általuk képviselt választói csoportokat, érintetteket, civil szakmai partnereket is bevonva koherens víziót vázoljanak fel, és annak támogatottságot szerezzenek. Egyrészt a pártoknak van olyan szervezeti, intellektuális, infrastrukturális háttere, hogy részletes programot tudjanak alkotni. De legalább ennyire fontos, hogy egy ilyen programalkotásnál felelős döntéseket kell hozni: támogatom „A” koncepciót, de ez azt is jelenti egyben, hogy nem támogatom „B” vagy „C” ötletet. Vagyis felelősséget kell vállalni döntésekért, ez pedig mástól aligha várható el, mint aki a vásárra viszi a bőrét. Szakértelem és szervezet szükséges ahhoz, hogy megtervezzük az új adórendszert (jut eszembe, az EGYÜTT-nek teljesen kidolgozott adókoncepciója van). A pártoknak meg kell újulniuk, meg kell tisztulniuk, ki kell nyílniuk, új erőknek kell felnőniük (akár civilekből is) – ez igaz. De tisztelettel, őrült naivitás azt gondolni, hogy páran leülnek és buzgalomból megtervezik, mondjuk hazánk új energiastratégiáját vagy a megfelelő kormányzati munkaerő-piaci programot. Ez nem így megy. Mostanra sokak számára világos lett: a civil mozgalmak nem fogják tudni kidolgozni a megoldásokat, és nem fognak tudni ennek többséget szerezni a társadalomban. A jó hír, hogy nem is ez a feladatuk.
Adva van tehát egy pártrendszer, ami mára szinte teljesen elveszítette legitimációját, de az egyetlen intézményi szereplő, amelyik legalább elméletileg meg tudja oldani a Magyarországot újratervező Nagy Egyenletet és adva van egy hiteles, lendületes, de töredezett civil bázis, amelyik viszont nem tudja összerakni a megoldókulcsot. És adva van a közös cél: a rendszer megbuktatása. Innen indulunk. Azt láttuk, hogy az eddigi kísérletek (Összefogás, Unió párt) kudarcba fulladtak. Az első feladat, hogy a civil szereplőknek kell valamilyen olyan célt találniuk, ami megfogható, elérhető és közelebb visz a rendszer leváltásához. Amiért egységesen fel tudnak lépni, ami miatt integrálódhatnak. Ami nem teszi őket elhalóvá vagy radikálissá. A második feladat pedig a demokratikus pártok hitelességének visszaszerzése, ami csak úgy fog menni, hogy nagyon erős kritériumokat támasztunk feléjük.
Ezekre a kihívásokra adhat közös választ, ha a már sokszor felmerült előválasztást a demokratikus pártok között az egységesülő civil szervezetek rendezik meg. Az előválasztáson nyertes demokratikus jelölt mérettetné meg magát a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel szemben az országgyűlési választáson. Az előválasztás nyertesei már nem egy pártot képviselnének a választáson, hanem rendelkeznének a teljes demokratikus oldal felhatalmazásával. Őket nem politikusok zárt ajtók mögött választanák ki, hanem állampolgárok, a demokratikus Magyarország hívei, nyílt versenyben. Ez legitimálná őket, nem lehetne többé azt mondani, hogy őket a régi, lejáratott pártok delegálták.
Persze a szervezők joga lenne eldönteni, hogy milyen feltételeknek megfelelő politikusok és pártok indulhatnának az előválasztáson. Egy, a civilek és a pártok között előzetesen lefolytatott tárgyalássorozaton kialakulhatna egy olyan kritériumrendszer, aminek minden indulónak meg kellene felelnie. Nagyon fontos, hogy a cél mögé felsorakozó civil szervezetek között ne csak a mostani, nagyon jelentős tüntetéseket megszervező csoportok jelenjenek meg, hanem egy ennél jóval szélesebb kör: jogvédő szervezetek, szakpolitikai műhelyek, antikorrupciós intézetek, stb. Akik már letettek az asztalra valamit, akiknek súlya van. A kritériumok sokfélék lehetnek (antikorrupciós garanciák, szakmai tudás, morális elvárások, politikai múlt, stb.), arra kell vigyázni, hogy ne legyen kettős mérce. Ezt a tárgyalássorozatot vezethetnék a civilek. Az a párt, amelyik vállalja, hogy részt vesz az előválasztáson, az garantálja, hogy nem indul el külön az országgyűlési választáson. Az ilyen rendszerben kiválasztódó politikusokra már könnyen ráadhatják a civilek a legitimáló áldást. Persze az előválasztás nem csak a tényleges választásból állna, hanem egy hosszú rendezvénysorozat lenne. Jelölti vitákkal, programbemutató eseményekkel, közönségtalálkozókkal. Cél a minél nagyobb nyilvánosság és minél nagyobb verseny elérése. A pártok így minden erejüket a munkára, új megoldások keresésére fordíthatnák. Ez tudná garantálni a politikusok jobb kiválasztódását is, aminek hiánya a mai közélet egyik rákfenéje.
Ez egy elérhető, reális cél a civil mozgalmak számára. Mindenki marad a kaptafánál: a politikus programot ad, a civil elvár, de cserébe legitimál. Persze sokkal könnyebb ezt leírni, mint részleteiben kitalálni és megvalósítani. Rengeteg nyitott és nehéz kérdésre kell válaszolni az előválasztás intézményének megalkotása során, nem is kezdem felsorolni ezeket. Ez grandiózus feladat lenne, de ha most nekiállunk ennek az új politikai intézménynek a közös kitalálásához, akkor két év alatt sikerülhet. Ez újra tudná tematizálni a közéletet és a médiát, hatalmas hírverés lenne a demokratikus oldalnak, újra erőt adhatna a passzív tömegeknek. Ez az, ami egyértelműen közelebb vinne Orbán leváltásához.
A politikai térbe belépő civil szervezeteknek is komoly felelősségük van a közélet alakításában. Az, hogy a tüntetések miatt is meggyengülő Fidesz mellett kiépüljön egy új politikai pólus, mindannyiunk közös felelőssége. Ha nem lesz alternatíva, megágyazunk a Jobbiknak. Ezt a politikai felelősséget a civilek sem vethetik le magukról. A döntés az ő kezükben van: vagy pártot alapítanak és játékosként vesznek részt a meccsen, vagy bíróként levezetik a meccset a közösen lefektetett szabályok alapján.”