Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: így áll most a Fidesz és a Tisza Párt

Továbbra is zajlik a közvélemény-kutatások „háborúja”, utánajártunk, mekkora a valós különbség a Fidesz és a Tisza között.

Innentől kezdve beszélhetünk arról, hogy a dél-európai ország történetében először a szociáldemokratáktól balra álló tömörülés vezetésével alakult kormány.
„A frigyből néhány óra leforgása alatt megszületett az első utód is – mi más, egy öszvér. A nevén még vitatkoznak, de minden bizonnyal az, hogy »Ciprasz«, benne lesz. Sőt, az is, hogy »kabinet« vagy »kormány« – ahogy tetszik.
Nos. Innentől kezdve beszélhetünk arról, hogy a dél-európai ország történetében először a szociáldemokratáktól balra álló tömörülés vezetésével alakult kormány. Mielőtt azonban még idejekorán eldöntenénk azt, hogy Athénban merre van innentől kezdve előre, azt se feledjük, kik a parlamenti támogatói.
