A klónok tere

„Na, ez az, ami nem sikerülhet. Mert a szobrok, legyenek bár oly gyengék, mint a Tisza emlékmű újkorában, nem ismételhetők meg. Ami a térre kerül, az másolat, hamisítvány. Szobornak látszó tárgy, remake vagy klón. A megrendelő cinikus, de nem hülye. Tisztában van vele, hogy mit kér. A kérdés csupán az, miért klónokat rendelnek meg szobrok helyett? Mert így nincs vita. Ez a hatalom nem szereti a vitákat. Hogy remake-et rendelnek, azzal megváltoznak a szempontok. A kvalitás helyett a hasonlóság lesz az elsődleges. Nincsenek művészeti viták a megrendelővel, még részletkérdésekben sem. Megvalósul a kontraszelekció csimborasszója, hogy a továbbiakban, már ezek az alkotások legyenek iránymutató példák. A miheztartás végett.

A hatalomnak ez az arroganciája nem meglepő, ugyanakkor mélységesen elszomorító. A Tisza-klónt már fölavatták, Andrássy-klónja már bronzba öntve várja a posztamensét. Csoszó Gabriella képein már ott sorakoznak az emlékmű figurái, találgathatjuk, vajon kik bukkannak elő a szemeteszsákra emlékeztető műanyag fóliákból. S megjelenik napjaink jellegzetes köztéri szobrászati alapeleme: a kordon. A teret, mely 1927, az eredeti emlékmű avatása óta viseli Kossuth Lajos nevét, ellepik a remake-ek. Így lett a Kossuth térből Klónok tere.”