Benzinkártyát eleve tehát csak a Budapesten kívül élő képviselők kapnak – így pl. engem, mint budapesti lakost az egész változtatási szándék nem érint.
Marhaság M0-díjmentességről beszélni azért is, mivel a pályamatricát vásárolók tipikusan egész évre érvényes matricát vesznek, ami bármelyik autópályán felhasználható.
Az ominózus javaslat a következő szándékot tartalmazza. Az elmúlt hónapokban a vidéki képviselő az egységnyi benzinkártyát kizárólag üzemanyagra költhette el. A javaslat szerint a jövőben a változatlan értékű, egységnyi benzinkártyát a vidéki képviselő nemcsak üzemanyagra költheti el, hanem megoszthatja az üzemanyag, a közösségi közlekedés és az autópálya-használat díjai között. Magyarul: a, a vidéki képviselő eddig is fizetett és ezután is fizetni fog a matricáért, csak a javaslat szerint ezt már a benzinkártyája terhére is tehetné; b, a javaslat egyetlen fillér többlettel nem terheli meg az államkasszát, tehát ettől nem kerül többe a képviselő, hiszen csak a változatlan nagyságú költségkeretét használhatja fel többféle célra.
Zöldpártként nyilván támogatunk minden olyan megoldást, amely ha közvetve is, mikroszkopikusan is, de a gépjárműüzemanyag-felhasználás mértékét csökkentheti. Azt a pénzt, amit a vidéki képviselő a jövőben villamosjegyre, vagy autópálya-matricára költ el, nem fogja üzemanyagra költeni – ilyen egyszerű.
Én magam benzinkártyára eleve nem vagyok és nem is leszek jogosult, jogosítványom nincsen, gépjárművem nincsen, az országjárásaimat eddig is és a jövőben is a saját zsebemből finanszírozom.