Bizalmi válság

2014. december 15. 17:58

Bekövetkezett hát, amire 1996 óta, az RMDSZ nyolcszori kormányzati szerepvállalása során nem volt példa: a szövetség önszántából távozik a hatalomból.

2014. december 15. 17:58
Rostás Szabolcs
Krónika

„A kormányzásnak való hátat fordításhoz vezető okokon kívül azonban legalább ennyire beszédesek a nyilvánosság számára eddig nem ismert adatok. Ha hinni lehet az RMDSZ megrendelésére az elnökválasztás után készült közvélemény-kutatásról szóló információknak, akkor azok fölöttébb lesújtóak az alakulat számára. E szerint ugyanis a megkérdezett magyarok 51 százaléka úgy véli: az RMDSZ-nek Johannist kellett volna támogatnia.

Miközben korábban a magyarok 80 százaléka támogatta az RMDSZ kormányzati szerepvállalását, most csupán a megkérdezettek 54 százaléka. Ám a legérdekesebb adat arról árulkodik, hogy az elmúlt 25 évben először bíznak a magyarok jobban egy román politikusban, mint egy magyarban: az elnökválasztás második fordulója után a közösség körében tizenkét százalékkal magasabb volt Johannis bizalmi indexe, mint a Kelemen Hunoré.

Nem véletlen hát, hogy az alakulat súlyos bizalmi válságba került vezetői belátták: sürgősen korrigálniuk kell az eddigi politikát, ellenkező esetben a szövetségben is magukra maradnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
paraklétosz
2014. december 15. 21:33
25 év. Választás/szavazatok száma/szavazatok aránya 1990-es / 991 601 / 7,23% 2012-es / 380 656 / 5,13% De, mindvégig, nagyon-nagyon, meg voltak elégedve. Most, hogy a bejutási küszöb szélén egyensúlyoznak, el kezdtek vakarózni. Csak nehogy véresre karmolásszák magukat.
alex.leopardi
2014. december 15. 20:28
egy negyedévszázad után,hagyjatok már,tizenötéve nem szavazok rátok,nem is fogok
Sinistra
2014. december 15. 18:30
Az RMDSZ tobbnyire egy elvtelen, szekusokbol es milliardosokbol allo, hatalomra ehes kutya (felso vezetes). Most is arra palyaznak, Ponta kormany bukik, es mint jo fiukat, beveszik majd egy jobboldali kormanyba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!