Én maximum krétákkal tudnék csalni

2014. december 05. 15:58

Egy barátnőmmel rájöttünk, mit találhattak, valóban van a neten egy dokumentum Nagy Emíliáról, akit csalással vádolnak.

2014. december 05. 15:58
Nagy Emília
Magyar Narancs

magyarnarancs.hu: Megpróbáltam a lehetőségekhez mérten rekonstruálni a HírTV-s történetet. Ha jól értem, először múlt pénteken küldtek megkeresést az ön igazgatójának...

NE: Pontosabban telefonon keresték, az „én ügyemben”, ekkor még nem pontosították, hogy milyen információkat szeretnének ellenőrizni. Igazgató úr már nem volt bent, de ahelyett, hogy hétfőn újra keresték volna, kedden kamerával és mikrofonnal megjelentek az iskolában. A portán azt mondták, hogy meg van beszélve velem az interjú, ez nem volt igaz. Én még órán voltam. Az újságírók rossz helyen várakoztak, így nem látták, amikor bementem az irodámba a gyerekekkel, akik éppen a dolgozataikat nézték meg. Amikor megtaláltak, az igazgatóhelyettes próbálta feltartóztatni őket, mert nem volt engedélyük a forgatásra. Végül a riporternő bejöhetett, és megkérdezhette tőlem, hogy adok-e neki interjút. Magánemberként akartak megkérdezni, erre azt válaszoltam, hogy nem magánemberként léptem fel a tüntetésen, hanem három szervezet nevében, ráadásul mindenkinek az a tapasztalata, hogy a Hír TV pont az ellenkezőjére tudja alakítani a nyilatkozatokat. Ekkor elmentek, és körülbelül fél óra múlva értesültünk, hogy utólag engedélyt kértek a KLIK-től, ebből derült ki, hogy a vádemelésről akarnak kérdezni.

magyarnarancs.hu: Ami állítólag csalás miatt történt.

NE: Semmi ilyesmiről nem tudok, pedig ha így lenne, azt egy hosszú nyomozásnak kellett volna megelőznie, engem már többször ki kellett volna hallgatni. Ettől függetlenül csodálkoznék, ha a kisujjukból szopták volna ki. Inkább arra tippeltem kezdettől fogva, hogy a neten rengeteg Nagy Emília van, fene tudja, kinek van vaj a füle mögött. Aztán egy barátnőmmel rájöttünk, mit találhattak, valóban van a neten egy dokumentum Nagy Emíliáról, akit csalással vádolnak (erről a legfőbb ügyésznek írt, 2011-es levélről van szó – T. Sz.). De ő teljesen más ügyekkel foglalkozik, nem tudom, hogyan gondolhattak rám. Én maximum krétákkal tudnék csalni. Most ott tartunk, hogy megjött a KLIK válasza, megerősítették, hogy az igazgató helyesen járt el. Nem lehet az iskolai munkát, a pedagógust, a gyerekeket megzavarni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2014. december 06. 11:02
Kedves Emília! Nem a krétákkal való csalás a veszélyes.Hanem az a ballibsi életszemlélet amit a diákjaiba beleolt!! Az ön meg eszmetársai a zavarosban halászást művelik,s ezt tanitják a gyerekeknek is!!
OberEnnsinnen
2014. december 06. 09:45
"Én maximum krétákkal tudnék csalni." Dehogyis. Csaltál te a tüntetéses felszólalásodban is, épp eleget. Különben a te korodban már senki ne próbálja magát 17 éves naiv hamvasnak beállítani. Ez nevetséges. Az élet teljesen másképp működik. Mondjuk az első szabály: Ha gyereket szülsz, tartsd el, neveld munkaképes egyénné. Ez ugyanis az életben maradás alapparancsa. Csak ezt a teféle Nagy Emiliák akarják NEM ÍGY LÁTNI.
pierre bayle
2014. december 05. 18:32
Egyébként már kiderült, kivel "keverték össze" csupa jóindulatból a hírtévések. "A Hamishír TV pribékjei picikét melléfogtak. Alighanem erre a Nagy Emíliára gondolhattak: http://varholding.hu/…/tiszta_energiaval_magyarorszagert.pdf - majd biztos bocsánatot is kérnek egyszer... vagy nem."
James
2014. december 05. 18:15
Azért az érdekes, hogy a hírtv (direkt kisbetűvel) célpont című műsora 2010 májusa előtt sorra tudta buktatni a korrupt mszp-s politikusokat, illetve a hozzájuk közelállókat, míg a fenti dátum után egy fideszest sem találtak, vagy nem is keresték. Félreértések elkerülése végett nem csípem az mszp-t és utódpártjait, - rájuk fért a bukás - de a tolvaj az tolvaj, akár vörös, akár narancs, és itt látom a hibát, mert a hírtv csak a vörös tolvajt látta és látja, míg a narancsot nem veszi észre. Láthatóan nem is akarja észrevenni, pedig lenne mit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!