A vereség 2.0

„Ezért sem mehet, hogy reflexből érzékenyülünk el, mert karácsony van, miközben Északkelet-Magyarország lakosságát, vagy a Blahát karácsonyi ételosztáskor annyival intézzük el, hogy a cigánynak a vérében van, nem akar beilleszkedni, ha meg netán nem is cigány, akkor elitta, nem dolgozik, nem tanult, köszönje magának. Nem megy, hogy mifelénk az életkudarc egyenlő erkölcsi kihágás. Maradj, ahol vagy! Mert itt, aki nem erős, az másodlagos állampolgár. Mert, akinek sikerül, az kitartó. Akinek nem sikerül, az nem kitartó, ezért pedig felszólítjuk, hogy szégyellje magát. Egyszerű képlet. Egyszerű történet vessző. És felülkerekedni kell. Önmagunkon persze nem, mindig csak a másikon.

Itt és eddig erősnek, tévedhetetlennek kellett látszani, ezáltal kerekedni felül tehát, elhallgatni, elbagatellizálni, letagadni, félremagyarázni, ha valamit rosszul, érzéketlenül, aljasan mondtunk, ha rosszul számoltunk ki, ha rossz megoldást választottunk, és azt is, ha valamire nem számítottunk. Mert aki tévedhetetlen, az illetékes. Aki illetékes, az előnyben van. Aki előnyben van, az erős. És ha nem vagy erős, semmi vagy.

Ennek az erőnek, a megjátszott tévedhetetlenségnek, a görcsös illetékességnek a rendszere fog összeomlani. Ha netán tényleg VAN ennek a furcsa és megmagyarázhatatlan generációnak, a magyar rendszerváltás nemzedékének felelőssége, akkor az abban áll, hogy az erő macsó kultuszát a derű, a tévedhetetlenség látszatát az esendőség, a görcsös illetékességet a rácsodálkozó és elszánt lelkesedés, a kaján miniszteri vigyort a cselekvő szolidaritás váltsa le. Az pedig véletlen, hogy ez éppen úgy hangzik, mint egy újévi fogadalom.”