A ki nem mondott név

„Így érvelt Kelemen Hunor a marosvásárhelyi SZKT után, a huszonöt évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatos állásfoglalás tartalmát firtató újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ-elnök következetes maradt álláspontjához, a parlamentben mondott szerdai beszédében sem aprózta el a dolgot. Igazi bravúr volt, hiszen roppant nehéz lehetett úgy emlékezni a ’89-es rendszerváltó események kétségbevonhatatlanul őszinte kezdőfejezetére, hogy közben elvonatkoztatunk Tőkés Lászlótól. Az összes elképzelhető szempont figyelembevételével is.

Hiszen ha nincs a szekus beágyazottságú püspökével szembeszálló fiatal lelkész, a temesvári gyülekezet aligha fedezi fel magában a szolidaritás bátorságát. Ha nem fedezi fel, nem vonul a parókia elé némán, gyertyásan, de roppant erőt sugározva. S ha nincsenek ők, minden bizonnyal Zăgănescu és társasága is sokadszor issza bánatosra magát kilátástalanságában a Cina vendéglőben, és nem jut eszükbe néptribünt játszani az áramtalanított villamos ütközőjén.”