Tőke, munka és válság a globalizáció korában

„Ez az elidegenedés a formális demokratikus intézményektől különösen erőssé válik a jövedelmi különbségek olyan növekedése idején, amikor egyes rétegek már elért életszínvonala kerül veszélybe. Válságok esetén ez még a centrumországokban is bekövetkezik, és bekövetkezik akkor is, amikor a kumulatív előnyszerzéshez szükséges kezdeti előnyök újraelosztásáért folyik a harc az elit különböző csoportjai között. A gyengébb, újonnan gazdasági hatalomra vágyó elit csoportok, jellegzetesen a kisebb, a globálishoz képest kevésbé versenyképes »nemzeti« tőkék a velük szövetséges állam segítségével a bérarány (az egységnyi munkaerőköltség) olyan leszorítására kényszerülnek, amely a munkaerőpiac több szegmensében a bérszínvonal abszolút csökkenését eredményezi. Hogy ezt megtehesse, a feltörekvő elitnek a demokratikus intézmények irányított kiüresítéséhez, sőt számuk, működési körük szűkítéséhez kell folyamodnia. Ilyenkor jó szolgálatot tesz az elitek közötti gazdasági harc »nacionalizálása«, vagyis a kezdeti előny és a feleslegtermelés problémájának a »nemzeti érdek« szőnyege alá söprése, amely az erősebb, jellemzően transznacionális (külföldi) tőkéket tételezi egyfelől, a nemzeti tőke és nemzeti munka egységét másfelől. Az elitek közötti gazdasági harc »nacionalizálása« – különösen a felső középosztálynak tett gesztusokkal együtt – sikeresen terelheti el a figyelmet a »nép« formális jogait és reális érdekeit ért sérelmekről. Ebből a folyamatból a diktatúrák különböző árnyalatai alakulhatnak (és alakultak) ki, egészen a szélsőjobboldali terrorig.

A piaci viszonyok egyfelől logikájukból következően többféle módon is korlátozzák az eleve csak a kumulatív előnyszerzés domíniumán kívül eső demokráciát, másfelől dinamikus mozgásuk következtében még ezt a korlátos–korlátozódó demokráciát is időről időre felszámolással fenyegetik (például válságok és elitváltások idején). A kumulatív előnyszerzés kapitalista módja a béraránynak az új értéken belüli leszorításával jár, ami még válságok és az eliten belüli vagy az elitek közötti harcok hiányában is hosszabb távon törvényszerűen koptatja a jogegyenlőségi demokráciát azzal, hogy növeli a jövedelmi egyenlőtlenségeket, és így egyre nagyobb tömegeket zár el mind reális szükségleteik kielégítésétől, mind a demokratikus intézmények érdemi használatától.”